A pedagógusok bérrendezésének aktuális kérdései


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly tanévkezdetkor léptek hatályba a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény [Nkt.] új pedagógus besorolási és illetményrendszerrel kapcsolatos szabályai. Az idei évnyitóval  a többlépcsős folyamat következő fázisába lépett. A változások eredményét a pedagógusok október elején, a szeptember havi bérük elszámolásakor érzékelhetik.


Az első lépcső

A pedagógusok és a velük egy tekintet alá eső, egyéb köznevelési munkakört (pedagógiai előadó, pedagógiai szakértő) betöltők béremelését az új nemzeti köznevelési törvény megalkotásakor, 2011-ben hirdették meg. Ennek elsõ lépcsője bevezetésére azonban – a szükséges költségvetési források biztosíthatósága miatt – csak 2013. szeptember 1-jén került sor, ekkor az eredetileg elõirányozott béremelés 60 %-a jutott el az érintettekhez. A pedagógusok számára ez 2013. szeptember 1-jétõl átlagosan mintegy 34 %-os béremelést jelentett.

Az öt fokozatra – Gyakornok, Pedagógus I. és II., Mesterpedagógus, Kutatótanár – épülő besorolási rendszert az új belépőkre nézve vezették be, a korábban is pedagógusként dolgozókat pedig átmeneti szabályok alapján sorolták be. A tavalyi tanév kezdetén a pedagógusok mindegyike vagy Gyakornok, vagy Pedagógus I. kategóriába tartozott.

Az Nkt. 7. mellékletében található bértábla alapján a Gyakornok fizetése az illetményalap 100 %-ával egyezik meg, a legmagasabb besorolási kategóriához – a Kutatótanár 15-ös fizetési fokozatához – tartozó garantált bért pedig az illetményalap 265 %-ában állapították meg. Az Nkt-ban az addig alkalmazott közalkalmazotti illetményalaptól független, önálló pedagógus-illetményalap meghatározására került sor, amelynek mértékét a törvény a mindenkori kötelező legkisebb munkabérhez kötötte. Mértéke 2013. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. között középfokú végzettség esetén a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének 118,5 %-a volt, a felsõoktatásban szerzett alapfokozat esetén 157,8 %-a, mesterfokozat esetén pedig 172,9 %-a [Nkt. 97. § (20a) bekezdés]. 2014. január 1-jétől a 483/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet megemelte a minimálbért, ami átlagosan 8-9000 Ft-os béremelkedést eredményezett a pedagógusok számára.

Az előzőekhez kapcsolódóan az Nkt. 8. melléklete határozta meg az ágazati illetménypótlékokat is, melyek a következők: intézményvezetői, intézményvezető-helyettesi, osztályfőnöki/kollégiumban csoportvezetői, munkaközösség-vezetői, nemzetiségi, gyógypedagógiai, valamint nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlék.

A második és további lépcsőfokok

A fokozatosság elve alapján a hátralévő 40 %-nyi emelést 2017. szeptember 1-jéig kapják meg az arra jogosultak, a tervek szerint évente további 10-10 %-os emelés formájában. 2013 és 2017 között évente legalább egy, amennyiben pedig a minimálbér is emelkedik, két ízben részesülnek béremelésben a pedagógusok.

A Kormány a törvényben felhatalmazást kapott, hogy 2014. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között az egyes tanévekre vonatkozóan az illetményalapnak a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének százalékában meghatározott tanévenkénti mértékét rendeletében megállapítsa [Nkt. 94. § (4) bekezdés v) pont]. E felhatalmazás alapján alkották meg a pedagógusok elõmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) kormányrendelet 38. §-át.

Eszerint 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között az illetményalap a teljes munkaidőre megállapított kötelezõ legkisebb alapbér (minimálbér) havi összegének 118,9 %-ára emelkedett a középfokú végzettségűek esetén, 163,3 %-ra alapfokozatot, 179,6 %-ra mesterfokozatot szerzett pedagógusok esetén.

Ami a további éveket illeti: a Korm. rendelet 38. § (2) és (3) bekezdése határozza meg a 2015. szeptember 1. és 2016. augusztus 31., valamint a 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között érvényes illetményalapot, szintén az akkor aktuális havi minimálbér százalékában. Középfokú végzettség esetén az illetményalap a minimálbér 119,3 %-a lesz a 2015-2016-os tanévben, 119,6 %-a pedig a 2016-2017-es tanévben. Alapfokozat esetén ez az arány 168,9, illetve 174,5 %, mesterfokozat esetén pedig 186,4 és 193,2 % lesz.

Egyéb illetményemelési tényezők

A fentieken kívül a magasabb fokozatokba történő előrelépéssel, illetőleg a háromévenkénti soros előrelépéssel is emelkedik a pedagógusok bére; ez az emelkedés – a fentiekkel ellentétben – nem egységesen történik, hanem attól függ, az adott pedagógus életpályájának ívén éppen hol tart.

2013. szeptember 1-jén a 2 évnél rövidebb ideje a pályán lévőket Gyakornoknak, a többieket – első minősítésükig – Pedagógus I. fokozatba sorolták be.

A pedagógus-munkakörben, valamint pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatottak első minősítésére vagy minősítő vizsgájára 2013. szeptember 1. és 2018. június 30. között került, illetve kerül sor. Nem kell minősítésen részt venniük azoknak, akik legkésõbb a 2022/2023-as tanév végéig betöltik a nyugdíjkorhatárt [Nkt. 97. § (19)-(22) bekezdés]. Akik legalább 8 év szakmai gyakorlattal rendelkeztek, azok saját kezdeményezésükre már 2014-ben részt vehettek minősítési eljárásban, és ez alapján Pedagógus II. fokozatba kerülhettek; akik pedig legalább 14 év szakmai gyakorlattal és pedagógus szakvizsgával is rendelkeztek, 2014. április 30-ig kérelmezhették Pedagógus II. fokozatba minősítés nélkül, megelőlegezett, ideiglenes átsorolásukat, amelyre majd 2015. január 1-jével kerül sor. Nekik legkésőbb 2018. december 31-ig kell eredményesen minősíttetniük magukat a besorolásuk véglegessé válásához [Korm. r. 36. § (2)-(4) bekezdés].

HR & Munkajog

Havonta megjelenő jogi szaklap, amely munkajoggal foglalkozók, munkaügyi és HR szakemberek számára nyújt segítséget.
A lap nem csak nyomon követi a gyakran változó munkajogi, foglalkoztatáspolitikai, adójogi, valamint társadalombiztosítási jogszabályok változásait, de értelmezi is azokat.

Lapozzon bele májusi számunkba>>

Bővebb információk és megrendelés

Az előresorolás révén a bértábla Pedagógus II., illetve Mesterpedagógus fokozataihoz kapcsolódó szorzószámokkal kell majd az érintettek bérét megállapítani. A Kutatótanár fokozathoz szükséges minősítésben pedig az Emberi Erőforrás Minisztérium által évente közzétett pályázat alapján lehet részt venni [Korm. r. 36. § (5)-(7) bekezdés].

A másik, egyéni béremelést eredményezõ tényezõ pedig az, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] szerint számított, közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő alapján minden pedagógus háromévenként eggyel magasabb fizetési kategóriába lép, amelynek alapján őt a tárgyév első napján kell a magasabb fizetési kategóriába besorolni [Nkt. 64. §  (5) bekezdés]. Ez évente a pedagóguskar egyharmadát érinti.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.