A Széchenyi Pihenő Kártya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A béren kívüli juttatások egyik közkedvelt formája a Széchenyi Pihenő Kártya. Népszerűsége nemcsak a bérnél kedvezőbb adóterhével magyarázható, hanem annak széles körű felhasználhatóságával is. Alábbi írásunkban a Széchenyi Pihenő Kártya-számlára utalt munkáltatói támogatás részleteit mutatjuk be, kitérve a 2016-os adózási szabályokra is.


A SZÉP kártya bevezetésére 2011-ben került sor, elsőként az Üdülési csekk kiváltására. A következő évtől azonban a szálláshely mellett már vendéglátás és szabadidős programok, szolgáltatások igénybevételére is lehetőséget biztosított.

A SZÉP kártya utalványkártyaként működik, jelenleg a K&H, MKB és OTP banknál igényelhető.

A jelenleg hatályos szabályozás szerint az adóévben béren kívüli juttatásként Széchenyi Pihenő Kártya-számlára utalt támogatás három, egymástól elkülönített, különböző célt szolgáló alszámlára teljesíthető a következő bontás szerint:

  • szálláshely alszámlára utalható – több juttatótól származóan együttvéve- legfeljebb 225 000 Ft támogatás

  • vendéglátás alszámlára utalható – több juttatótól származóan együttvéve- legfeljebb 150 000 Ft támogatás

  • szabadidő alszámlára utalható – több juttatótól származóan együttvéve- legfeljebb 75 000 Ft támogatás

Annak szabályait, hogy az adott alszámla milyen szolgáltatás igénybevételére használható fel, az 55/2011. (IV. 12.) Kormányrendelet szabályozza. A teljesség igénye nélkül ezek a következő szolgáltatások lehetnek:

Szálláshely szolgáltatás, – mely mindhárom alszámla terhére rendezhető-, ahogy 2013. július 1-jétől a gyógyfürdők és strandbelépők is.

A belföldi utazási csomagok, a szálláshelyen igénybe vehető bármilyen szolgáltatások azonban kizárólag szálláshely zsebből fizethetők.

Próbálja ki a HR Jogtárat!

Két hétig ingyenesen kipróbálhatja az új HR Jogtár Plusz adatbázist

A regisztrált ügyfelek az adatbázis teljes tartalmához hozzáférést kapnak az exportálás és nyomtatás lehetőségének igénybevétele nélkül.

Regisztráció, részletek >>

A vendéglátás alszámláról az éttermi, mozgó és egyéb vendéglátás teljesíthető és ez a zseb is felhasználható szálláshely-szolgáltatás illetve gyógyfürdő és strandszolgáltatás igénybevételekor.

A szabadidő alszámla viszonylag bővebb lehetőséget ad a keret elköltésére, hiszen segítségével könnyedén látogatható múzeum, növény-, állatkert, cirkusz, de akár vidámpark is.

Az egyéb szórakoztatás és szabadidős tevékenység, valamint sporteszköz kölcsönzése mellett sportrendezvények nevezési és regisztrációs díjai is fizethetők a szabadidő alszámláról.

A Kormányrendelet lehetőséget biztosít arra, hogy a munkavállaló a közeli hozzátartozói részére is igényeljen kártyát. A társkártya segítségével a közeli hozzátartozót a munkavállalóval megegyező jogosultságok illetik meg.

A SZÉP kártyán lévő összeg, a juttatás évét követő második naptári év május 31-ig használható fel. Amennyiben a megadott határidőig nem kerül felhasználásra a fennmaradó összeg lejártnak minősül, s az ellenérték a munkáltatónak visszafizetésre kerül. A munkavállaló halála esetén azonban ezt a lejárati időt nem kell figyelembe venni, az az örökösök részére készpénzben teljesítendő a hagyatékátadó végzésben foglaltak szerint.

2016-ban a munkáltatót a juttatás 1,19 szerese után terheli 15%-os személyi jövedelemadó és 14%-os egészségügyi hozzájárulás kötelezettség. Akedvező adózás a három zseb együttes 450 000 forintos összeghatárig biztosított és ez az összeg nem számít bele az éves rekreációs keretösszegbe.

 

A cikk szerzője az UCMS Group Hungary munkatársa.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.