Adókedvezmény távmunkánál: közpolitikai innováció Németországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adókedvezmény jár az otthonról végzett munka költségeinek ellentételezésére Németországban egy pénteken elfogadott törvényjavaslat szerint.

Az adózási szabályok változásairól a szövetségi parlament (Bundestag) után a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája (Bundesrat) által is elfogadott csomagban szereplő újítás szerint a munkavállalók napi 5 eurót leírhatnak az adóalapból, ha nem a munkahelyükön, hanem az otthonukból látják el feladataikat.

A home office átalánynak is nevezett kedvezmény egyelőre csak 2020-ra és 2021-re érvényes. Évente legfeljebb 120 napot, azaz maximum 600 eurót (216 ezer forint) lehet elszámolni. Az otthonról ledolgozott napok után nem érvényesíthető a munkába járás költségeinek ellensúlyozását szolgáló adókedvezmény, az úgynevezett ingázási átalány.

Az új kedvezmény külön intézkedés nélkül hátrányos helyzetbe hozná azokat a munkavállalókat, akik nem tudnak otthonról dolgozni, például a pénztárosokat vagy a tűzoltókat. Ezért a szabályozást úgy alakították, hogy a home office átalány beleszámít az évente ezer eurót kitevő, valamennyi munkavállalót megillető átalányba (Arbeitnehmerpauschbetrag). Ezzel az ezer euróval az adóhatóság kérésre automatikusan, ellenőrzés nélkül csökkenti az adóköteles jövedelmet, hogy megtérítse a munkavégzéshez kapcsolódó költségeket, vagyis nem kell költségigazolást vagy számlát csatolni a bevalláshoz. A home office átalány 600 euróval szűkíti ezt a keretet, míg az otthoni munkavégzés lehetőségétől eleső munkavállalók továbbra is érvényesíthetik a teljes, ezer eurós kedvezményt.

Németországban december 16-tól a gazdasági és a társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot rendeltek el az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) rohamosan gyorsuló terjedése miatt. A korlátozások azt is jelentik, hogy a vállalkozások működésének átszervezésével minden lehetséges esetben,a lehető legtöbb munkakörben otthonról kell dolgozni. A járvány első, tavaszi hulláma után ismét bevezetett országos zárlat legalább január 10-ig tart.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 33 777 regisztrált megfertőződésről tettek bejelentést a helyi egészségügyi hatóságok. A csaknem 34 ezer eset közé tartozik 3500 olyan megfertőződés, amelyet Baden-Württemberg tartományban vettek nyilvántartása még szerdán, és egy technikai fennakadás miatt nem tudtak bejelenteni az RKI-nak időben ahhoz, hogy bekerülhessenek a csütörtök reggelre készített országos összefoglaló statisztikába.

Ugyanakkor az utólagosan bejelentett baden-württembergi esetek nélkül is 30 ezer felett van az új megfertőződések napi száma, amire még nem volt példa Németországban.

Az új esetekkel együtt csaknem másfélmillió – 1 439 938 – ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.
A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 813 halálesetet vettek nyilvántartásba egy nap alatt. A járvány halálos áldozatainak száma így 24 938-ra emelkedett Németországban.


Kapcsolódó cikkek

2020. december 2.

A cégvezetők többsége szerint véget ér a válság jövőre

A magyarországi vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra – közölte a CIB Bank a saját kutatási adataira hivatkozva.
2020. október 1.

A home office a helyi adózásba is bekavar

A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok jelentős adókockázatot rejthetnek, amit most érdemes áttekinteni, mert a hibák utólag már nem javíthatók – derül ki az EY közleményéből.