Álláskeresőket segítő program indult


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapesti álláskeresők elhelyezkedését segítő programot indított európai uniós támogatással a Budapest Esély Nonprofit Kft. és az Esély Labor Egyesület; a projekt keretében létrehozzák az Országos Közfoglalkoztatási Módszertani Központot is.


A két szervezet közleménye szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósított, Út a piaci munka világába című projektet az Európai Unió és a magyar állam összesen 176,3 millió forinttal támogatja. A program – amelynek keretében három területet céloznak meg – 2014. március 31-ig tart.

A programban egyrészt 60 álláskeresőnek biztosítanak olyan munkaerő-piaci felkészítést, amely igazodik személyes képességeikhez és igényeikhez; az álláskeresők kiválasztása már folyamatban van – mondta el az MTI-nek Kassai Ildikó, a projekt vezetője. Az álláskeresők ezenkívül mentori és patrónusi támogatásban, a foglalkoztatásra és a munkahely hosszú távú megtartására felkészítő képzésben is részesülnek, közülük 30-an pedig szakképzést is kapnak három szakmában (hegesztő, eladó és targoncavezető).

Ugyancsak folyamatban van a „MUNKAPOCS Nonprofit Munkaerő Kölcsönző és Közvetítő Iroda” létrehozása. A nonprofit munkaerő-kölcsönzés keretében 40 álláskeresőnek biztosítanak támogatott foglalkoztatást. Emellett a projektben részt vevő munkaadóknak patrónusképzést szerveznek, amelynek célja a befogadó munkáltatói szemlélet gyakorlati megerősítése, és az ügyfelek támogatása a munkahelyre beilleszkedés során, a munkahely hosszú távú megőrzése érdekében.

A TÁMOP keretében megvalósuló projektnek az is célja, hogy létrehozzák az Országos Közfoglalkoztatási Módszertani Központot, együttműködve a szakminisztériumok munkatársaival, kutatókkal és gyakorlati szakemberekkel. A központ fő feladata gyakorlatorientált foglalkoztatás-fejlesztési modell kialakítása lesz.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.