Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kölcsönzött munkavállalót a kikölcsönzés első napjától ugyanazok a juttatások illetik meg, mintha a kölcsönvevő közvetlenül vette volna fel őt. E főszabályhoz azonban több kivétel is tartozik, amikor bár a két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, a kölcsönzöttnek mégis jogszerűen fizethető kevesebb bér.
Az első lehetséges kivétel szerint a munkabér összegére és az egyéb juttatásokra vonatkozó rendelkezéseket csak a kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás 184. napjától kell alkalmazni, ha a munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyban áll és kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás hiányában is díjazásban részesül. Mindkét feltétel alapvetően attól függ, hogy a kölcsönbeadó milyen munkaszerződést köt a munkavállalóval. Ha a szerződés határozatlan időre szól, és vállalja benne, hogy a kikölcsönzések közötti üresjáratokban is díjazást fizet, e munkavállaló szolgálatait – félévet meg nem haladó kikölcsönzésekre – kedvezőbb áron kínálhatja kölcsönvevő partnereinek.
Munkajogi Klub Online Extra |
|---|
|
+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre
|
Munkavállalói szempontból bizonytalanság ebben a kivételben, hogy a köztes időre fizethető juttatás mértékére törvényi minimum nincs. Ráadásul a tartós foglalkoztatás és a kikölcsönzések közötti időre járó juttatás jelentette előny könnyen elveszhet. Ilyen eset, ha a munkavállalót a határozatlan idejű szerződés ellenére rövid idő elteltével elbocsátják, vagy ha a kikölcsönzések között csak jelképes díjazásban részesül, illetve munkaviszonya fennállása alatt nem is lesz ilyen üresjárat, mert a kikölcsönzések megszakítás nélkül követik egymást. Sajnálatos, hogy ilyen esetekre a Munka Törvénykönyve nem ad valamilyen utólagos kompenzációt a munkavállaló számára.
A második kivétel szerint a kollektív szerződés az egyenlő bér elvének főszabályától a munkavállaló hátrányára is eltérhet. A kollektív szerződést kötő felek tehát korlátokat állíthatnak az egyenlő bér elve érvényesülése elé. A munkaerő-kölcsönzésről szóló uniós irányelv alapján ugyanakkor biztosítani kell a „kölcsönzött munkavállalók általános védelmét”. Azaz, csak megfelelő kompenzáció mellett lehetne eltekinteni az elv alkalmazásától. Nem teljesen precíz e ponton a magyar jogharmonizáció, hiszen ez a megkötés a Munka Törvénykönyvéből hiányzik. A törvény nem írja elő, hogy a kivételhez milyen szinten kötött kollektív szerződés szükséges, így akár egy munkáltatói szintű – egy kölcsönbeadóra kiterjedő hatályú – megállapodás is tartalmazhat ilyen kikötést. Fontos, hogy itt a kölcsönbeadónál kötött kollektív szerződésről van szó. A kölcsönvevő kollektív szerződése ugyanis a kölcsönzött munkavállalókra – lévén nem a kölcsönvevővel állnak munkaviszonyban – nem alkalmazandó.
A törvény további kivételeket is tartalmaz az egyenlő bér elve alól, amelyek az egyenlőség megkövetelő uniós irányelv hatályára vonatkozó rendelkezéseken alapulnak. Az irányelvet ugyanis a tagállam döntése alapján nem kell alkalmazni az állami vagy államilag támogatott szakképzések, beilleszkedési vagy átképzési programok keretében kötött munkaszerződésekre vagy munkaviszonyokra. Így az első 183 napban mentesül a kölcsönbeadó az egyenlő bér elvének betartása alól, ha a munkavállaló a munkaerőpiactól tartósan távollévő munkavállalónak minősül. E személyek foglalkoztatásához különböző járulék-kedvezmények társulnak, így esetükben olyan államilag támogatott beilleszkedési programokról van szó, amelyekre tekintettel az irányelv alapján el lehet tekinteni az egyenlő bánásmód elvének alkalmazásától.
Munkaügyi Iratminták |
|---|
|
A szolgáltatás több mint 50 munkaügyi iratmintát tartalmaz. Az iratminták a jogszabályi változásoknak megfelelően folyamatosan frissülnek. |
Egy további hazai kivétel arra az esetre vonatkozik, ha a kölcsönvevő helyi önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság, vagy közhasznú szervezet, vagy nyilvántartásba vett közhasznú szervezet. A jogalkotó szándéka feltehetően az volt, hogy a non-profit kölcsönvevőknek nyújtson kedvezményt. Azonban pusztán ezen az alapon az irányelv szabályait nem lehet félretenni, mivel az csak a gazdasági tevékenységet nem végző szervezeteket zárja ki hatálya alól, ami nem azonos a non-profit státusszal. Kifejezetten kimondja az irányelv, hogy hatálya attól függetlenül kiterjed a munkaerőt kölcsönző vállalkozásokra, hogy nyereségérdekeltek-e. Másfelől, azt sem állíthatjuk, hogy a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság szükségképpen non-profit tevékenységet folytatna. Végül, e kölcsönvevők tevékenységéhez nem kapcsolódik olyan államilag támogatott munkaerő-piaci program sem, amire az egyenlő bér elve alóli kivételt alapozni lehetne. Ezért megítélésem szerint e kivételnek semmilyen irányelvi alapja nincs.
Gyakorlati szempontból így elsősorban a határozatlan idejű munkaviszonyhoz és a kikölcsönzések közötti díjazáshoz kötődő, elsőként említett kivételnek van jelentősége. Más kérdés, hogy a témának természetesen van egy humánpolitikai aspektusa is. Azaz, bár jogszerűen lehet kevesebb bért fizetni egy egyébként azonosan teljesítő kölcsönzött munkavállalónak, ez olyan rossz hatással lehet a lojalitására, munkamoráljára, ami összességében több veszteséget hozna, mint amennyit a bérköltségen meg lehetne takarítani.
