Ausztriával együtt utasítja el Magyarország az egységes európai minimálbért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország sem az egységes minimálbért, sem az egységes uniós adórendszert nem támogatja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután megbeszélést folytatott Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel.

Ausztria és Magyarország is úgy látja, hogy az európai uniós tagországok különbözősége miatt nem célszerű Brüsszelből szabályozni, hogy milyen legyen az egységes minimálbér az EU-ban. Az egységes minimálbérrel kapcsolatban „az elveket elfogadjuk, a számítási módszereket meg fogjuk fontolni, de azt, hogy ez ne a tagállamok kezében maradjon, egyikünk sem tudja elfogadni” – fogalmazott Palkovics László Portóban az EU-tagországok informális kormányfői találkozójának helyszínén.

Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel megbeszélést folytattak a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci helyzetről, hiszen a két ország sok területen ugyanazokkal a problémákkal szembesült. Egyetértettek egyebek között abban, hogy a távmunkával kapcsolatos döntéseket az érintettekre, vagyis a munkaadókra és a munkavállalókra kell hagyni, de a járvány tanulságaiból kiindulva meg kell nézni, szükség van-e az állam részéről módosításra, szabályozásra, ösztönzésre. A két ország ebben a kérdésben is együtt fog működni, megosztja tapasztalatait, hiszen méreteiben, gazdasági szerkezetében hasonló.

Tárgyaltak a járvány utáni újraindítás részleteiről is – mondta a magyar miniszter. Megállapodtak abban, hogy intenzívebbé teszik az együttműködést a határon túlra járó dolgozók helyzetének megkönnyítése, illetve a turizmus újraindítása érdekében.

A nyilatkozatban Palkovics László kitért arra is, hogy Magyarország nem támogatja az egységes uniós adórendszert, azon az állásponton van, hogy például a társasági nyereségadót az egyes országoknak saját maguknak kell meghatározniuk, hiszen a tagállamok más-más fejlettségi szinten vannak, más a gazdaságszerkezetük. Hozzátette, hogy ha mégis egységesítésről születik döntés, számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).