Az alkalmazottak ötleteivel spórolnak német nagyvállalatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Százmillió eurós nagyságrendben érnek el megtakarítást német óriáscégek az alkalmazottaktól származó ötletek megvalósításával.


A „Handelsblatt” című üzleti lap beszámolója szerint a Continental autóipari beszállítónál 2011-ben 120 millió euróval csökkentették a költségeket a dolgozók innovációi révén. Világszerte 126 telephelyen összesen 310 ezer ötletet próbáltak ki. Leginkább a dél-koreai és a spanyolországi Continental-alkalmazottak bizonyultak kreatívnak – mondta Elke Strathmann, a cég személyzeti vezetője.

Az ötletmenedzsment módszerét alkalmazzák egyebek között a Boschnál, a Daimlernél, a BMW-nél és a Volkswagennél is. Az utóbbinál 2012 első félévében 60 millió eurót takarítottak meg, 2011-ben pedig 100 millióval csökkentették a költségeket a beérkezett 32.600 javaslat alapján.

A BMW-nél tavaly minden korábbinál többet, 77,9 milliót spóroltak az alkalmazottak ötleteivel, a Daimlernél pedig 68 millió eurót, további 17 millió euró megtakarítást pedig szétosztottak a munkatársak között. A Boschnál 2011-ben 47 millió megtakarítást hozott a dolgozói leleményesség, az ötleteket összesen 9 millió euróval jutalmazták.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Augusztusban 4,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta

A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt. 2023 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 709 ezerre emelkedett, a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. szeptember 28.

Háromszáz új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO

A LEGO mintegy 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, illetve a napelemparkját is bővíteni fogja és geotermikus projektet tervez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán.