Az EU a kényszermunkával előállított termékek uniós piacon való betiltását javasolja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság javaslatot tett szerdán arra, hogy az Európai Unió piacain tiltsák be a kényszermunkával előállított termékeket.

A javaslat a brüsszeli végrehajtó testület sajtóközleménye szerint minden termékre kiterjedne, azaz az EU-n belül hazai felhasználás és export céljából előállított termékekre és az importált termékekre is, anélkül, hogy konkrétan bármelyik konkrét vállalat vagy iparág ellen irányulna. Uniós becslések szerint – számos iparágban és minden kontinensen – 27,6 millió ember végez kényszermunkát a világon. A kényszermunka az esetek többségében a magángazdaságban folyik, ám az is előfordul, hogy állami szereplők rendelik el.

A javaslat szerint a nemzeti hatóságoknak felhatalmazást kell kapniuk arra, hogy – a megfelelő vizsgálat elvégzését követően – kivonják az uniós piacról a kényszermunkával előállított termékeket. Az uniós vámhatóságok az uniós határokon azonosítják majd a kényszermunkával előállított termékeket, és megakadályozzák bejutásukat.

A tagállamok számos különböző információ alapján állapíthatják meg a kényszermunka kockázatát: ilyen információforrások lehetnek a civil társadalomtól érkező jelentések, a kényszermunkát különböző termékek és földrajzi területek tekintetében összegző adatbázisok, illetve az érintett vállalatok ellenőrzése. Amennyiben a hatóságok megtiltják a termékek forgalomba hozatalát, a vállalatoknak meg kell semmisíteniük a termékeket.

„Az illetékes hatóságoknak a folyamat során alkalmazniuk kell a kockázatértékelés és az arányosság elveit” – hívta fel a figyelmet a bizottság. A javaslatot az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia. A rendeletet a hatálybalépését követő 24 hónap elteltével kell alkalmazni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. június 13.

Pozsonyban lesz az Európai Munkaügyi Hatóság székhelye

A szlovák fővárosban lesz a még idén októberben felálló, de teljes működőképességét várhatóan csak 2021-ben elérő Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) székhelye – döntött csütörtökön az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács.