Az EU-s vendégmunkások jogaiért küzdenek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit kilépés utáni időszakra szóló tartózkodási jog garantálását szorgalmazza a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) és a Szakszervezeti Kongresszus (TUC).


Közös nyílt levélben kért azonnali garanciavállalást a brit kormánytól a brit üzleti szféra legnagyobb képviseleti szervezete és az országos szakszervezeti szövetség arra, hogy a külföldi EU-munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradhatnak.

A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) és a Szakszervezeti Kongresszus (TUC) vasárnap este közzétett, Theresa May brit miniszterelnöknek címzett felhívása szerint a két szervezet „nagy és egyre mélységesebb aggodalommal” észleli, hogy a brit kormány folyamatosan elutasítja a Brexit, vagyis a brit kilépés utáni időszakra szóló tartózkodási jog garantálását a Nagy-Britanniában élő és dolgozó uniós állampolgárok számára.

A nyílt levélben Frances O’Grady, a TUC főtitkára és Adam Marshall, a BCC vezérigazgatója felszólítja a brit kormányfőt „e patthelyzet feloldására”, és arra, hogy vállaljon egyértelműen kötelezettséget az állandó tartózkodási engedély megadására a külföldi EU-munkavállalóknak.

A két vezető elismeri, hogy ez „merész egyoldalú lépés” lenne, különösen a bonyolultnak ígérkező kilépési tárgyalások megkezdése előtt. Közös felhívásuk szerint azonban Londonnak nem szabadna a külföldi EU-munkavállalók jogait az EU-társállamokban élő britek jogi helyzetétől függővé tennie.

Adam Marshall, a kamarai szövetség vezetője a felhívásban kifejtette: egyes brit vállalatoktól máris kulcsfontosságú munkaköröket betöltő alkalmazottak távoznak e bizonytalanság miatt, amely elkerülhető lett volna.

Theresa May miniszterelnök több nyilatkozatában is hangoztatta, hogy várakozása szerint a brit EU-tagság megszűnése után is biztosítható lesz a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban letelepedett britek jogainak érvényesülése, de csak viszonossági alapon, a kilépési tárgyalások keretében.

 

A brit kormányra azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy e kérdés rendezésével ne várja meg a Brexit-tárgyalásokat.

A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza erről összeállított, minap közzétett átfogó jelentésében a brit kormány „erkölcsi kötelességének” nevezte a Nagy-Britanniában élő, dolgozó és adózó külföldi EU-állampolgárok jogi helyzetének lehető legsürgősebb és egyértelmű tisztázását, akár egyoldalú garanciavállalással is. A felsőház EU-bizottságának állásfoglalása szerint e garanciavállalás mellett szól az is, hogy az EU-társállamokból érkező munkavállalók közül sokan olyan hiányszakmákban töltenek be megüresedett állásokat, amelyekre nem lehet hazai munkaerőt találni.

A múlt héten a harminc legnagyobb brit élelmiszeripari, kiskereskedelmi, agráripari és üdítőital-gyártó cég, valamint szakmai szövetségeik vezetői tettek közzé nyílt levelet, amelyben felszólították a brit kormányt: adjon egyértelmű biztosítékokat az élelmiszeripari szektorban és a beszállítói hálózatoknál dolgozó külföldi EU-munkavállalóknak arra, hogy Nagy-Britanniában maradhatnak a brit EU-tagság megszűnése után is.

Az aláírók szerint máris megindult az ágazatban dolgozó külföldi uniós munkavállalók elvándorlása más országokba.

A közös felhívás szerzői szerint ha a szektor az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, annak szűkösebb választékú és drágább nagy-britanniai élelmiszerkínálat lenne a következménye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.