Az Európai Bizottság irányelvet vezet be a minimálbérre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására.

A koronavírus-járványt követő fellendüléshez, valamint a méltányos és erős gazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban biztosított legyen a tisztességes megélhetés, és ebben a minimálbérek alapvető szerepet játszanak – közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán.

A javaslat a tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkáltatókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak.

Nem lesz egységes minimálbér Európában

A megfelelő szinten megállapított minimálbérnek nemcsak pozitív társadalmi hatása van, hanem szélesebb gazdasági előnyökkel jár, mivel csökkenti a bérek közötti egyenlőtlenségeket, segít fenntartani a belföldi keresletet és még inkább munkavállalásra ösztönöz. Hozzájárul emellett a nemek közötti bérszakadék csökkentéséhez is.

A javaslat a minimálbérek keretére vonatkozik, a nemzeti hagyományok, a nemzeti hatáskörök, valamint a szociális partnerek szerződési szabadságának tiszteletben tartásával. Továbbá tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkáltatókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak.

Ugyanakkor nem kötelezi a tagállamokat a törvényben előírt minimálbérek bevezetésére, és nem határoz meg közös minimálbér-szintet sem.

A közös minimálbér-szint kérdésével összefüggésben Nicolas Schmit foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős uniós biztos azt közölte, ilyen követelmény bevezetése „teljes mértékben lehetetlen lenne”, és tönkretenné a gazdaságot. Mivel az egyes tagországok gazdasági teljesíténye között különbség van, nem lehetséges teljes mértékű azonosság a minimálbért illetően, azonban felzárkóztatásra és a különbségek lefaragására törekedni kell. Leszögezte, az Európai Bizottság nem ígér azonos mértékű minimálbért minden európainak. Ez nem lenne reális, logikus és felelősségteljes – húzta alá. Az uniós bizottság a minimálbérek meghatározása pozitív irányának ösztönzésére törekszik.

Éves jelentés kell készíteni

Az Európai Bizottság közleménye szerint, noha minimálbér minden uniós tagállamban létezik, többségükben a minimálbérek biztosításának védelme elégtelen, vagy hiányosságokkal küzd. A javasolt irányelv emiatt keretet hoz létre a minimálbérek védelmének javítására és hozzáférésének biztosítására az Európai Unió egészében. Meghatározza, milyen fellépésekkel és hogyan biztosítható a minimálbérek megfelelő szintje, javaslatot tesz a minimálbér-ingadozások és -mentességek kiküszöbölésére vagy korlátozására, valamint a minimálbérre vonatkozó nemzeti keretek hatékony alkalmazására, és ellenőrzési mechanizmusok bevezetésére.

Célja az is, hogy valamennyi tagállamban elősegítse a kollektív bértárgyalásokat.

Azoknak az országoknak, amelyek törvényben szabályozzák a minimálbér mértékét, meg kell teremteniük a minimálbér megfelelő szintje meghatározásának feltételeit. A feltételeknek egyebek mellett tartalmazniuk kell a minimálbér megállapításának világos és stabil kritériumait, valamint a minimálbér rendszerének rendszeres és időben történő frissítését. A javaslat az egyes országokban megállapított minimálbér-védelem jobb végrehajtását és nyomon követését írja elő. Az irányelvjavaslat szerint a tagállamoknak éves jelentést kell készíteniük a minimálbér-védelmi intézkedéseikről, amelyet be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.

2024. április 12.

Nagy Márton: a kormány 2026-ig 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciókhoz

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.