Bérmegállapodást kötöttek a Bosch-gyárban
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A dolgozók többek között 12 százalékos alapbér-emelést kapnak.
A Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezetének (HADFSZ) elnöke kijelentette: a dolgozói érdekképviselet követeléseit nagyrészt teljesítő, kompromisszumos bérmegállapodás született a magyarországi Bosch-csoport és a HADFSZ között.
Janik Tamás elmondta: a hatvani üzemben január végén megtartott kétórás figyelmeztető sztrájkot követően a munkaadói oldallal folytatott tárgyalásokon sikerült nemcsak alapbéremelést, hanem egyéb szociális, a munkavállalói hangulatot javító elemeket is tartalmazó konszenzusos javaslatcsomagot kidolgozniuk. Elmondása szerint ennek jóváhagyására vagy elvetésére öt napjuk volt a dolgozóknak, akik végül 74 százalékos arányban éltek a megállapodás-tervezet véleményezésének lehetőségével, végül a szavazásban részt vevők 94 százaléka támogatta a tervezetet.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a meggyőző arányú pozitív felhatalmazás birtokában írták alá a vállalat képviselőivel a megállapodást, amelyben 12 százalékos egységes alapbéremelés, valamint a negyedéves jelenléti bónusz bevezetése mellett munkaidő-kedvezmény és a karácsonyi időszakra vonatkozó pótlékok jelentős emelése is szerepel.
(MTI)