Beszámít-e a munkaidőbe az utazási idő?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikk aktualitását az Európai Unió Bíróságának döntése adja, mely szerint munkaidőnek minősül a munkavállalók lakóhelye és a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti utazási idő, azok esetében, akik nem egy állandó munkahelyen dolgoznak. Vagyis a munkavégzés helyére történő utazási idő is munkaidő, ha nincs állandó munkavégzési hely. A döntés valamennyi Európai Uniós tagországra, így Magyarországra is vonatkozik, ezért az uniós döntést Magyarországon is be kell tartani.

A Munka Törvénykönyvének vonatkozó szabályai

Magyarországon a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályai alapján az utazási idő nem része a munkaidőnek.

A Munka Törvénykönyve 86. §szerint munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.Előkészítő vagy befejező tevékenység minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni. Azonban nem minősül munkaidőnek egyrészt a munkaközi szünet (kivéve a készenléti jellegű munkakört), másrészt a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

Nem csak a munkaszerződés szerinti munkahelyre történő utazás idejét nem tekinti a Munka Törvénykönyve munkaidőnek, hanem általában, a tényleges munkavégzés helyére való eljutás időtartamát sem. Ez a külföldre történő utazás esetén is így történik. Például, ha a budapesti cég mérnöke másnap reggel nem Budapesten dolgozik, hanem az anyacégnél, Párizsban egy értekezleten vesz részt, a munkaideje csak akkor kezdődik, amikor Párizsban felveszi a munkát. Ez annak ellenére így van, hogy sok időt kell a pihenőidejéből az utazásra fordítania, hogy oda érjen az értekezletre.

Bár az utazási idő a munkavégzés sajátosságaiból eredően az általánosnál hosszabb tartalmú, nagymértékben igénybe veheti a munkavállalók pihenőidejét, az utazási idő csak akkor a munkaidő része, ha az nem a lakóhely és a munkavégzés helye között történik. Munkaidőnek minősül azonban az az idő, haa munkavállaló egy fix munkahelyén jelentkezés után onnan indulva utazik az első munkavégzési helyére, illetve az is, ha az utolsó munkavégzés helyéről előbb a fix munkahelyére utazik, és onnan megy haza.

Például, amikor egy villanyszerelő egyik címről a másikra megy, az mindenképpen munkaidőnek számít, e tekintetben a magyar Munka Törvénykönyve is egyértelmű. Felmerül a kérdés azonban, hogy akkor kezd-e dolgozni, amikor elhagyja a lakóhelyét, vagy esetleg több órával később, amikor kiér az első helyszínre, az első ügyfélhez. Ugyanez a kérdés a műszak végeztével, amikor hosszú idő telhet el a tényleges munka befejezése és a hazaérkezés között. A kérdés súlyosságát fokozza, hogy mivel az utazási idő nem része a munkaidőnek a Munka Törvénykönyve szerint, erre az időszakra munkabér fizetési kötelezettsége sincs a munkáltatónak.

Az Európai Unió Bíróságának döntése

2015. szeptember 10. napján a Luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága egy munkajogi tárgyú előzetes kérdésben döntött. A spanyol National HighCourt of Spain bíróság azzal az előzetes kérdéssel kereste meg az Európai Unió Bíróságát, hogy állandó vagy szokásos munkavégzési hely hiányában munkaidőnek minősül-e az utazási idő a munkaidő szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv alapján.Az Európai Unió Bírósága az irányelv rendelkezéseit egy konkrét ügyre alkalmazva megállapította, hogy az utazási idő is beleszámít a munkaidőbe az állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállalók esetében.

Környező országok munkaidő szervezése

Egyedülálló és izgalmas sorozatunk a környező országok munkaidő szervezését elemzi összehasonlítva a magyar szabályozással. Vajon a hazai szabályok egyszerűbbek és rugalmasabbak, mint a környező országoké? A munkaidő szabályozása a környező országokban >> A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedtsége hazánkban és a régióban >> Maximális munkaidő, minimális pihenőidő? >> Rugalmas munkaidő-szervezési módszerek >> A vasárnapi foglalkoztatás szabályai >>

Eszerint munkaidőnek minősül az az idő, amit a munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatók által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek.A bíróság tehát megállapította, hogy nem pihenőidő a munkavállalók utazási ideje, amennyiben állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkeznek. Az utazás ugyanis az ő esetükben a munkafolyamat szerves része, az alatt utasíthatóak, a célállomásuk pedig bármikor megváltoztatható.

A kérelmet a legnagyobb spanyol szakszervezet, a Federación de ServiciosPrivados del sindicatoComisionesobreras és a Tyco IntegratedSecurity SL, valamint a Tyco IntegratedFire & Security Corporation Servicios SA között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő. A Tyco biztonsági rendszerek telepítésével és karbantartásával foglalkozik, Spanyolországnak majdnem az egész területén. Az ügy előzményeként 2011-ben bezárta területi irodáit, emiatt a későbbiekben a szerelők alkalmanként akár több, mint három órát utaztak az első címre.  A munkavállalók elvesztették azt a lehetőséget, hogy szabadon határozzák meg a lakóhelyüket, a munkanapjuk elején és végén szokásos helytől elválasztó távolságot. A területi irodák bezárását követően Tyco vagyonvédelmi cég alkalmazottait úgy foglalkoztatta, hogy azoknak nem volt állandó vagy szokásos munkavégzési helyük, hanem az alkalmazottak munkájukat otthonról, ingázva látták el, úgy, hogy minden nap kaptak egy listát a következő napi teendőkről, és a felkeresendő címekről. A nap utolsó munkájának elvégzése után hazamehettek. Tehát ezek a munkavállalók olyan szerelők voltak, akik munkájukat különféle ügyfeleknél végezték, akikhez egymás után oda kellett utazni. Az utazást nem egy állandó, fix helyről (regionális irodánál) kezdték el, illetve nem ott fejezték be, hanem lakóhelyükön.

A munkáltató álláspontja szerint a munkaidőnek az az időtartam tekinthető csupán, amit a munkavállalók az első ügyfélhez történő kiérkezés és az utolsó ügyfélnél történő munkavégzés befejezése között munkával töltenek. A kezdeti oda majd pedig a hazautazást nem a munkáltató érdekében végzett tevékenységnek, hanem pihenőidőnek tekintette. A Tyco megtagadta annak elismerését, hogy az az idő, amelyet a munkavállalóik a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek, vagyis a lakóhely és az ügyfelek közötti utazással töltött idő a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke 1. pontjának értelmében „munkaidőnek” minősül.

A Tyco nem számította be a lakóhely és az ügyfelek közötti utazással töltött időt a munkaidőbe, mert úgy vélte, hogy az pihenőidő.  A Bíróság szerint a Tyco úgy számította ki a napi munkaidőt, hogy azt az időt számolta el csak, amely munkavállalóinak a napi első ügyfélhez való megérkezésétől addig az időpontig telik el, amikor a munkavállalók elhagyták az utolsó ügyfelet, mivel kizárólag a helyszíneken történő feladatok elvégzéséhez, valamint az egyik ügyféltől a másik ügyfélig megtett közbenső utazásokhoz szükséges időt vették figyelembe.

Az Bíróság úgy vélte, hogy a munkaidő és a pihenőidő fogalma egymást kizárják a 2003/88 irányelvben. A Bíróság szerint az a tény, hogy az alapügyben szóban forgó munkavállalókat mobiltelefonjukon pár órával a találkozójuk előtt tájékoztatják az általuk teljesítendő útvonalról, valamint azokról a szolgáltatásokról, amelyeket az ügyfeleknek nyújtaniuk kell, azzal a következménnyel jár, hogy e munkavállalókat többé nem illeti meg a választás joga, az, hogy magánéletüket és lakóhelyüket munkahelyük közelségéhez igazítsák, mivel az mindennap változik. Ebből következik, hogy a lakóhely és az ügyfelek közötti utazással töltött időt nem lehet pihenőidőnek tekinteni.

A Bíróság az ügybennem értett egyet a Tyco gyakorlatával és a következőképpen határozott:

„A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, az e rendelkezés értelmében vett „munkaidőnek” minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.”

Az alapelveket értelmezve a Bíróság elhatárolta a munkaidő és a pihenőidő fogalmait. Munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. A pihenőidőn a munkaidő fogalom ellentétét kell érteni, és ez a két fogalom kölcsönösen kizárja egymást.

A Bíróság megállapította, hogy munkaidőnek minősül az az idő, amelyet a munkavállalók a lakóhelyük és a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél között mindennapos utazással töltenek, vagyis utazásuk során dolgoznak, a munkáltatójuk rendelkezik velük. Nem pihenőidő a munkavállalók utazási ideje, hanem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel. Az utazás ebben az esetben a munkafolyamat része, hiszen ez alatt a munkavállalók utasíthatóak, a célállomásuk pedig bármikor megváltoztatható.

 

Az ítélet természetesen csak azokra a munkavállalókra vonatkozik, akik több helyszínen dolgoznak, „állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkeznek”. Ilyenek lehetnek például a villanyszerelők, gázszerelők, vagy azok a szociális munkások, akik otthonaikban keresik fel a rászorultakat, stb. Nem érinti az összes munkavállalót, különösen azokat nem, akik az állandó munkahelyükre utaznak munkavégzés céljából.

Az Európai Unió Bíróságának döntésének következménye

Az Európai Unió Bíróságának döntése az EU minden tagállamára, így Magyarországra is kötelező. Ezután a magyar bíróságoknak is tartaniuk kell az Európai Uniós döntéshez magukat a benyújtott keresetek vonatkozásában. Egyszerűsítené a bírósági döntésnek való megfelelést, ha sor kerülne a Munka Törvénykönyv módosítására, hiszen a munkavállalókhoz nehezen jutnak el a bírósági döntések, a Munka Törvénykönyvében foglaltakat jobban tudják követni. A Munka Törvénykönyvét azonban nem kötelező emiatt módosítani.

Az európai döntés miatt előállt új helyzetnek hatása lehet azokra a cégekre, amelyek olyan munkavállalókat foglalkoztatnak, akik munkaidőben ügyfeleket kell, hogy felkeressenek. Esetleg az új szabályok megkerülése érdekében dönthetnek úgy, hogy mielőtt a munkavállalók kimennek az első címre, egy ahhoz közeli irodában vegyék fel a munkát, illetve az utolsó cím után szintén az irodában jelentkezzenek, hiszen az irodáig, illetve az irodától megtett út a lakóhelyig továbbra sem számít munkaidőnek.

---