Csiszolják a foglalkoztatás szabályozását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottnak nem jár majd végkielégítés, a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni, megszűnik a Start-kártya – többek között ezeket tartalmazza az a foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító kormány-előterjesztés.


Az álláskeresési segélyt a jövőben nem hónapra, hanem napokra kell megállapítani. Ez annak a munkanélkülinek jár, akinek csak 5 év van még hátra a nyugdíjazásáig, és 45 napon át álláskeresési járadékban részesült. Az álláskeresési segélyt a legkisebb munkabér összege 40 százalékának alapulvételével kell megállapítani.

A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az ügyfél elektronikus levéllel is bejelentkezzen a munkaügyi központhoz. Ebben az esetben a járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély folyósításának kezdő napja nem a személyes megjelenés napja, az online bejelentkezés napjától lehet ezeket az ellátásokat megállapítani.

Miután az új Munka törvénykönyve megszüntette az átlagkereset fogalmát – helyette minden esetben a távolléti díj fogalmát használja -, a korábbi személyi alapbér helyébe pedig az alapbér lépett, a javaslat átvezeti ezeket a módosításokat a többi foglakoztatási jogszabályon is.

A közalkalmazottnak nem jár végkielégítés, ha a közalkalmazotti jogviszonya megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Amennyiben a felmentésekor legalább 35 év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, úgy jár neki a 40 éves jubileumi jutalom.

A munkahelyvédelmi akciótervben szereplő, a pályakezdők és 25 év alatti fiatalok foglalkoztatását elősegítő munkáltatói kedvezmények hatálybalépésével – 2013. január 1-jén – megszűnik a Start kártya, anélkül is járnak a munkaadóknak az új adókedvezmények. Az ez év végéig kiváltott Start kártyák után azonban – azok érvényességének végéig – a korábbi kedvezmények igénybe vehetők.

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályait lehet alkalmazni a filmes statisztákra is, azzal a különbséggel, hogy a foglalkoztatási létszámnak nincs felső határa. A statiszták nettó jövedelme legfeljebb napi 12 ezer forint lehet.

A felülvizsgálati eljárások alapján rokkantsági ellátásban már csak az a személy részesülhet, akinek a foglalkoztatása rehabilitációval sem állítható helyre.

A közfoglalkoztatót – a közfoglalkoztatási jogviszonyban történő foglalkoztatás esetére – a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető részkedvezmény illeti meg. A részkedvezmény egyenlő a közfoglalkoztatott személyt megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett bruttó bér – de legfeljebb a közfoglalkoztatási garantált bér 130 százalékának – tizenhárom és fél százalékával.

(Forrás: MTI)

Elmerült az új Mt. részleteiben?
Itt a segítség: Munkajogi e-kommentár

Könnyen kezelhető, áttekinthető felület • Folyamatosan frissülő és bővülő adatbázis • Egyszerűen kereshető magyar és nemzetközi jogi anyagok

Részletekért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.