Csökken a cafeteria népszerűsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A idei évre vonatkozó cafeteria szabályok elfogadása után érezhetően lecsökkent az ebben  gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10-ből 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10-ből 7 cég vélekedett így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból, olvasható a cég újságunkhoz eljuttatott közleményében. A szabályok változása következtében a top 3 nyújtani kívánt cafeteria elem közül mindössze a harmadik helyen szereplő étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán számít valóban béren kívüli juttatásnak, ami jól mutatja, hogy a kkv-k év végén feltehetően kivártak az új rendszerrel kapcsolatban.

A 2019-es cafeteria szabályozás változása jelentősen megnyirbálta a béren kívüli juttatásban gondolkodó cégek arányát a K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérésének eredménye szerint. „Az idei adócsomag elfogadásával nagy változások történtek a cafeteria szabályozásban, amely negatív hatással volt a kkv-k idei terveire. Míg tavaly félévkor még a cégek 70%-a kalkulált a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, addig év végére ez az arány 53%-ra mérséklődött. Kérdés azonban, hogy ez a szint is fennmaradhat-e, hiszen az eddig közkedvelt kedvezményes adózású, ún. egyes meghatározott juttatások – mint a helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány – idén január 1-jétől már jövedelemként adóznak, jelentős többlet terhet róva a vállalkozásokra” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

Év végén a top 3 cafeteria elemben nem történt változás, továbbra is a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb (27%), amelyet holtversenyben a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás (17%) és az étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán (16%) követ. „A sorrend hátterében az állhat, hogy a vállalkozások egyrészt bíztak abban, hogy finomítanak a szabályokon, másrészt pedig, hogy ragaszkodnak az eddig jól bevált cafeteria elemekhez. Idén azonban nagy valószínűséggel jelentősen átalakulhat a cégek bérkiegészítő rendszere, hiszen az eddig rendszeresen nyújtott cafeteria juttatások közül van, ami az új szabályozás szerint idén már nem tartozik a klasszikus értelemben vett béren kívüli juttatások körébe” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

Ami a változások között is állandó, hogy a különböző méretű cégek közül a kis- és középvállalkozások alkalmazottai számíthatnak leginkább cafeteriára (60% és 69%), miközben a mikrovállalkozásoknál ez az arány jóval alacsonyabb (44%). A cégméret mellett pedig az is számít, hogy földrajzilag hol helyezkedik el a vállalkozás: leginkább az Észak-Magyarországon és Pest megyében dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra az index szerint.


Kapcsolódó cikkek

2019. február 26.

Cafeteria 2019. – lehetőségek és buktatók

Mint az ismeretes a személy jövedelemadóról szóló törvény 2019-es módosítása jelentősen szűkítette a cafeteria-rendszerben adható juttatások körét. Az új szabályok alkalmazása a mindennapi gyakorlatban számos kérdést vet fel, így a jelen cikkben két cafeteria-juttatás lehetőségeit és buktatóit járjuk körbe.
2019. február 5.

Gigantikus kártérítés a cafeteriarendszer átalakításának vesztesének

Hetvenhárommillió euró (több mint 23 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) a Sodexo francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen – közölte a francia vállalat internetes honlapján hétfőn.