Egyenlő bért követelnek a BKV-s buszsofőrök
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már négyszáznál több járművezető, zömében buszsofőr követel írásban 400 ezer forintos fizetést a BKV-tól. A pár nappal ezelőtt kezdődött felháborodási hullám nem csitul: a cégvezetés ugyanis toborzó szórólapjain egyértelműen ekkora bért garantál az új jelentkezőknek, miközben a régiek közül is csak kevesen, sok túlórával, a kiugró hónapokban keresnek ennyit. Az összegyűlt aláírásokat az Egységes Közlekedési Szakszervezet letétben őrzi.
Megállíthatatlanul gyűlnek az aláírások a BKV-nál, már négyszáz járművezető követeli írásban, biztosítsa nekik is a cégvezetés azt a keresetet, havonta 400 ezer forintot, amit az újaknak ígér toborzó kampányában, szórólapokon – közölte Nemes Gábor, az aláírásgyűjtési akciót összefogó Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. A cég jogi igazgatója szerint az EKSZ gerjeszti a hangulatot, miközben nem tagadhatják – hiszen újságokban is megjelent a hirdetés -, egyértelműen 400 ezer forintos fizetést ígérnek az újaknak. Ennyit a régiek közül csak azok kapnak, akik rengeteget túlóráznak, de ők is csak néhány kiugró hónapban. Nemes elismeri, lehet, hogy a toborzó szöveg a cég kommunikációs stábjának a dilettáns, a következményekkel nem számoló „mellényúlása”, ám ahelyett, hogy ezt beismernék, s elnézést kérnének az érintettektől – régi és új dolgozóktól –, inkább a szakszervezetre mutogatnak, amelyik szerintük a létszámbővítés ellen uszítja a BKV járművezetőit. Ez az állítás is annyira átgondolatlan, mint a szórólapszöveg – állítja az elnök.
Az EKSZ ugyanis folyamatosan hangoztatja, veszélyes a létszámhiány, mert a sofőröknek, annyit kell túlórázniuk, hogy az már a törvényesség határát súrolja, s vannak, akik az alapóraszámnál már most két hónappal többet dolgoztak. A szakszervezet ezért azt is többször nyilvánosan is követelte, oldja meg a cégvezetés ezt a súlyos problémát. – Nyakunkon a metrópótlás, amit egyelőre csak túlóráztatással tud ellátni a BKV, a szakszervezet ezért most különösen elvárja és támogatja új sofőrök sürgős felvételét – érvel Nemes leszögezve, hogy a toborzásban használt valótlan, félrevezető állításhoz azonban az EKSZ nem adja a nevét, s nem fog hátat fordítani azoknak a dolgozóknak, akik elvárják, hogy a szakszervezet harcolja ki nekik is az újaknak ígért havi 400 ezer forintos keresetet.
Az EKSZ felkérte a vezérigazgatót, Bolla Tibort, nyilvánosan tisztázza a félresikerült kampányt, kommunikációs és jogi stábja nevében is kérjen elnézést a dolgozóktól azért, hogy a toborzást erős csúsztatásokra építették. Bolla azonban nem reagál, jogi igazgatója viszont megpróbálja a szakszervezetre hárítani a sikertelen kampány felelősségét. Új emberek ugyanis még a 400 ezres mézesmadzag ellenére sem tódulnak a céghez.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet mielőbbi tárgyalást – „konzultációt” – kezdeményezett a cégvezetésnél, hogy mielőbb tisztázzák a helyzetet, ha másként nem, akkor a régi dolgozók fizetésének a rendezésével. Már csak azért is, mert, ha a cégnek sikerülne a létszámot több száz új dolgozóval feltölteni, akkor már nem kell a régieknek „halálra” túlórázniuk magukat, s így csak elenyészően kevesen fogják az újaknak ígért havi 400 ezer forintot megkeresni. Igaz – érvel Nemes –, így viszont a kezdők sem fognak ennyit kapni. Utólag ugyanis kiderült, hogy a szórólapszöveg összeállítói már eleve bekalkulálták a túlórákat, csak ezt „elfelejtették” leírni. Ha nincs túlóra, nincs ekkora kereset sem. Sem újaknak, sem régieknek – szögezi le az elnök.
A szakszervezet azt is megírta a vezérigazgatónak, hogy a 400 aláírással teli íveket letétbe helyzete, ám az aláírásgyűjtési akció lavinaként gurul, ezt már csak a cégvezetés fogja tudni megállítani egy beismeréssel: átgondolatlan mézesmadzag a kampányígéret. Ha ezt nem teszi meg a vezérigazgató, akkor a következményeket, a régiek esetleges elvándorlásának a következményét neki kell vállalnia – véli az elnök. Nemes rámutat: Bolla és csapata elfelejti, hogy ebben az ágazatban is kritikus a munkaerőhiány, ezért tapasztalt sofőröket több társaságnál is örömmel, s netán a BKV-nál jobb körülményekkel is azonnal alkalmaznának.