Emelkedtek az átlagkeresetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén  január–júniusban 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest – jelentette a KSH.


A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta – olvasható KSH jelentésében.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 243 200 forint volt. A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 700 forint volt.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,5%-kal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,4, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 2,9, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,2%-kal nőttek a keresetek – olvasható KSH jelentésében.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.