Érdemes szakképzettséget szerezni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyetemet és főiskolát végzettek mellett a saját szakmájukban kiváló, jól képzett szakembereknek is van jövőjük Magyarországon – jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szabolcsi munkaügyi központ által szervezett, kétnapos pályaválasztási kiállításon.


A mintegy nyolcvan kiállítót felvonultató nyíregyházi rendezvényen a gimnáziumok és a szakképző iskolák mellett azok a cégek jelentek meg, amelyek emblematikus szereplői Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdaságának.

A kiállításon a megyei vállalkozások és a képzési intézmények vezetői előtt megtartott szakmai fórumon az államtitkár eredményesnek nevezte a kormány által elindított Első munkahely garancia programot, amelynek keretein belül az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához. A kibővített költségvetésű, összesen 3,6 milliárd forint értékű program a tervezettnél jóval több fiatal elhelyezkedését teszi lehetővé, az ötezredik pályakezdő támogatási szerződését október elején írták alá. A pályakezdők bérére és járulékaira maximum 4 hónapig teljes, 100 százalékos támogatást kap a munkáltató a minimálbér kétszereséig. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében körülbelül ezer fiatal foglalkoztatása valósul így meg.

Czomba Sándor a fórumon beszélt a munkahelyvédelmi akcióterv 25 év alatti pályakezdő fiatalokra vonatkozó intézkedéseiről, valamint a felnőttképzés várható változásairól is, és megjegyezte, hogy a felnőttképzési rendszert megújító törvény a tervek szerint novemberben kerül az Országgyűlés elé. Az új szabályozásban kiemelt szerepet kapnak majd a megyei fejlesztési és képzési bizottságok, amelyek lényegében meghatározzák a hiányszakmákat és az intézmények működésének kereteit, így olyan szakmákban biztosíthatnak munkalehetőséget, amelyekre piaci igény van.

(forrás: MTI)

Októbertől megújul a Lex HR!

Bővebb tartalommal, 48 színes oldallal, változatlanul magas szakmai színvonalon!

Lapozzon bele >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.