Februárban érkezik a 20 százalékos béremelés a kulturális szférában dolgozóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a 20 százalékos béremelést a kulturális területen dolgozók.

A korábbi években több olyan intézkedés történt, melyek segítették a területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítették, hogy a kulturális szféra a fiataloknak is vonzó pályát jelentsen, életpályát, hivatást tudjanak találni a különféle kulturális intézményekben, célt és elhivatottságot adva ezzel a kezükbe – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.

Ezeket a célokat szolgálta a 2017-ben bevezetett kulturális illetménypótlék, amely a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak 1 százalékos bérpótlékot jelent. Ez az illetmény azóta is folyamatos. Mint az Emmi hangsúlyozta, a 2020-ra ütemezett, 6 százalékos béremelés több mint 5 milliárd forint többletforrást jelentett a szektornak, ezt 2020. január 1-jéig visszamenőleg megkapták a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozók.

A közalkalmazotti jogviszony átalakulása után ez egy újabb döntés, amely a kulturális szakma elismertségét, megbecsülését növeli – emelte ki a tárca közleménye, hozzátéve: az igényfelmérés során összesen mintegy 3000 intézmény közel 26 ezer dolgozójának emelkedik a bére 2022. január 1-jétől.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.