Feketedett a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minimálbér emelése miatt a cégek jóval több embert foglalkoztatnak részmunkaidőben, mint korábban – írja a Világgazdaság.


A nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma szokatlanul nagy mértékben, 4,6 százalékkal, 301 ezerre növekedett a nemzetgazdaságban – olvasható a Világgazdaság cikkében. A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint feltételezhető, hogy az utóbbiak között vannak olyanok is, akiknél az átsorolásra csak „papíron”, a minimálbér emelése miatt került sor. Leginkább az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben, valamint a vendéglátásban jellemző, hogy megnőtt a részmunkaidősök száma.

 

A minimálbér idei évre vonatkozó 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos emelése miatt több közgazdász is számított arra, hogy lesznek olyan vállalatok, amelyek nem fogják tudni kitermelni a szokatlanul nagy mértékben emelkedő legkisebb bért. Felmérések szerint ez leginkább az alacsony termelékenységű iparágakat, valamint a kisebb magyar vállalatokat érinti kedvezőtlenül – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.