Fizetésemelés és SZÉP kártya motiválhatja a dolgozókat a vállalkozásoknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A várt 7 százalékos fizetésemelkedés mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.

Fizetésemelés és több béren kívüli juttatás – erre számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók. Legalábbis a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei szerint. A szektor átlagosan 7 százalékos fizetésemelésre készül, ami megegyezik a tavaly év eleji, azaz a járvány előtti tervekkel, de egyelőre elmarad a 3-4 évvel ezelőtti 8-10 százalékos fizetésemelési szándéktól. Jelenleg 10-ből 7 vállalkozás gondolja úgy, hogy a kkv-k körében növekedni fognak a keresetek, és senki nem számít csökkenésre.

A béren kívüli juttatásokat tekintve még pozitívabbak a kkv-nál dolgozók kilátásai. A vállalkozások 58 százaléka tervezi a fizetésen túl is támogatni munkavállalóit valamilyen formában. Ez jelentősen meghaladja az elmúlt több mint két évben jellemző 40 százalék körüli értéket, és utoljára 2018-ban volt ezen a szinten. Az elmúlt negyedévhez képest a legnagyobb ugrás a SZÉP kártyánál figyelhető meg, 24-ről 36 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező vállalkozások aránya. Emellett az egészségpénztári- és a nyugdíjpénztári kedvezményeknél is komolyabb emelkedés látható: 4-ről 10 százalékra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya.

Az alkalmazotti létszámot tekintve nem látható különösebb elmozdulás. Az elmúlt negyedévben a kkv-k 31 százaléka jelezte a foglalkoztatás tervezett bővítését, és jelenleg is 29 százalékuk gondolkodik új alkalmazott felvételében – derül ki a K&H közleményéből.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.