Ha a statisztikai átlagnál kevesebbet keres, ne lepődjön meg


A teljes munkaidős alkalmazottak mintegy felénél nemigen volt biztosított a keresetből az átlagos megélhetés 2023 végén.

A havi bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint 589,1 ezer forint volt 2023-ban, ez a 650 ezer forintos sávhoz van a legközelebb, de pontosan nem lehet megmondani, hányan kereshettek az átlag felett a teljes munkaidőben alkalmazásban állók közül.

Csak annyi biztos, hogy az arányuk 24,7 százalék alatt volt, a számuk pedig biztosan kevesebb, mint 787 ezer. Megfordítva a dolgot az válik világossá, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók több mint háromnegyede kevesebbet keresett tavaly, mint amennyi a nemzetgazdasági átlagkereset volt, a számuk pedig 2,4 millió fölött lehetett – számolta ki a 24.hu.

A KSH adatai szerint 2023-ban egy egyszemélyes háztartásban az átlagos megélhetési szinthez nettó 310,6 ezer forintos havi kereset kellett, amihez bruttóban átlagban 467 ezer forintra volt szükség. Két felnőtt és egy gyerek esetén fejenként az átlagos megélhetéshez 750 ezer bruttó, míg ha két felnőtt és két gyerek volt a háztartásban, akkor az egy főre eső 148 ezer forintból kiindulva mintegy nettó 593 ezer forintból jött ki az átlagos megélhetés, ami (a gyermekkedvezménnyel számolva) bruttóban csaknem havi 800 ezer forintos keresetet feltételezett a szülőknél. A teljes állásban alkalmazásban állók felének, csaknem 1,6 millió dolgozónak volt bruttó 450 ezer forint alatt a keresete, ami jó eséllyel csak átlag alatti, szűkös megélhetésre volt elég.

Forrás: HVG


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.