Három lépcsőben nő az oktatók bére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány döntése értelmében három lépcsőben a teljes oktatói-kutatói kör bére nő a felsőoktatásban, első lépésként 2016 januárjától 15 százalékkal.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a kormány döntését ismertetve november elején elmondta: a januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés követi. Összességében – a korábbi emelést alapul véve – így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár tájékoztatása szerint a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében a költségvetés állja. 2015. októberi adatok szerint mintegy 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

Az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ez 2016 januárjában 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér 251 ezerre, majd 2017-ben 264 ezerre, 2018-ban 277 ezerre nő. A tanársegédeknél a 174 900 forint 201 ezerre, 2017-ben 211 ezerre, majd 2018-ban 221 ezer forintra emelkedik.    

A felsőoktatási államtitkár elmondta, hogy a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.