Hazai munkahelyeket is érint az automatizáció

Szerző: Ado Online
Dátum: 2018. május 25.
Rovat:

Az automatizálás Magyarországon egymillió munkahelyre fog érdemi hatást kifejteni 2030-ig a mérsékelt ütemezési forgatókönyv alapján – állapította meg az MTI-nek eljuttatott tanulmányában a McKinsey vezetési tanácsadó cég.


A robotizáció sok munkahelyet érint, de keveset vált ki teljesen: a munkakörök kevesebb mint 3 százaléka automatizálható teljes mértékben, miközben tízből hét munkahely esetében a tevékenységek legalább 20 százaléka már ma is automatizálható – írták.

Kifejtették, Magyarországon hét év alatt 3,73 millióról 4,35 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkaerőpiaci tartalékok kimerülőben vannak, a termelékenység egyes ágazatokban pedig romlott az elmúlt években. A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy az automatizálás a termelékenység növelésén keresztül évi 0,8 százalék és 1,4 százalékponttal gyorsíthatja a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon, és a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A McKinsey becslései szerint a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal a
magyar munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni, ami összhangban van a globális
átlaggal.

Miközben az automatizálás széles körben reáljövedelem-növekedéshez fog vezetni, egyben felgyorsíthatja a jövedelemkülönbségek növekedését is – állapítják meg a tanulmányban.

Az összeállításban arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarország számára az automatizálás kulcsfontosságú, az ország a gazdasági versenyképességét a régión belül és globálisan is javítani tudja ezen keresztül. Egy átfogó automatizálási program támogatása segíthetne olyan külföldi befektetéseket az országba vonzani, amelyek a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását biztosítják – tették hozzá.

A vezetési tanácsadó rávilágít elemzésében arra a különbségre is, amely a munkaerő jelenleg kínált készségei és a munkáltatói kereslet között figyelhető meg. Továbbá azt is megjegyzik: a vállalkozások egy része nem érdekelt az automatizálás gyorsításában, tekintettel a relatíve alacsony magyarországi bérköltségekre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Lemaradt a munkabér – Érvényes-e a munkaszerződés?
2018. augusztus 16.

Megtörténhet, hogy az írásba foglalt munkaszerződésben még az a kevés kötelező kellék sem szerepel, amely a munkaviszony létesítéséhez szükséges. Különösen akkor szokott előfordulni ilyen helyzet, ha a felek internetről letöltött szerződésmintával dolgoznak. Mit kell tenni, ha a munkavállaló felfedezi, hogy az írott munkaszerződésében semmi nem szerepel a munkabérről?

A megszakítás nélküli tevékenység
2018. augusztus 15.

Számos munkáltató van, akinek a tevékenységéből eredően folyamatosan működnie kell. Ennek meg vannak a sajátos munkajogi szabályai, számos speciális előírással a munkaidő tekintetében. Alább azt is megvizsgáljuk, hogy a bérpótlékok oldaláról milyen sajátosságokkal jár a megszakítás nélküli munkarend.

Merre tovább, szakképzés?
2018. augusztus 14.

Cikkünkben a szakképzés szabályozásának hazai történetét, a hatályos jogszabályi környezetét és a jövőbeni kihívásait ismertetjük.