Hogyan kell a fizetés nélküli szabadságot bejelenteni?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munka törvénykönyve a gyermek otthoni gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság tekintetében lehetőséget ad a munkavállalónak arra, hogy azt egyoldalú nyilatkozattal igénybe vegye, azt bejelentse. Ez a jogintézmény egyoldalú jogosultságként jelenik meg tehát a törvényben, mely alanyi jogon jár a munkavállalónak.


Mindez nem újdonság

Érdemes azonban számba venni egy, a fentiektől eltérő eshetőséget is, mely első ránézésre elméleti probléma ugyan, de a gyakorlatban mégsem kizárt annak előfordulása. Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy Mit tehet a munkáltató (különösen, ha kisvállalkozóról van szó), abban az esetben, ha a munkavállaló az általa kilátásba helyezett időpontnál korábban jelzi munkába állásási szándékát? Utóbbi a gyakorlatban könnyen előfordulhat, és igen nagy problémát jelenthet, figyelemmel arra, hogy a kisvállalkozó munkáltató számára megnehezíti a költségek előre tervezését. Ugyanakkor a törvényben biztosított munkavállalói jog egyoldalúsága folytán mindenképpen számolni kell ezen probléma felmerülésével.

Az alábbi, konkrét jogeset igazi érdekesség, és éppen fentieket példázza: a konszenzuson alapuló fizetés nélküli szabadság igénybe vételének lehetőségét kisgyermekes munkavállalónál.

A konkrét esetben a kisgyermekes munkavállaló írásban, meghatározott időpontig, fizetés nélküli szabadságra irányuló kérelemmel fordult a munkáltatóhoz, mely kérelemre a munkáltató válaszul rávezette az „engedélyezem” szót. Így tehát – tisztán jogi-formális szempontból – a munkavállaló nem az Mt. által egyoldalúan biztosított jogával élt, hanem fizetés nélküli szabadságra vonatkozó munkaszerződés-módosítást kötött a munkáltatóval, figyelemmel arra, hogy az egyoldalú jogosultság igénybe vétele helyett a felek megállapodást kötöttek egymással.

A munkavállaló azonban úgy döntött, hogy a megállapodásban eredetileg megjelölt időpont helyett korábban kíván munkába állni – a kisvállalkozó munkáltató azonban ennek a kérésnek nem tudott eleget tenni.

A munkavállaló álláspontja szerint a felek megállapodása a törvényben szabályozott, gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságnak minősült, azonban a munkáltató szerint a fentiek alapján megkötött, fizetés nélküli szabadságra irányuló megállapodásra természetéből adódóan nem vonatkoznak a törvény hivatkozott szabályai.

Nem árulunk zsákbamacskát: a Kúria ítéletében a munkavállalónak adott végül igazat, ugyanakkor álláspontunk szerint az alábbiakban ismertetésre kerülő, a munkáltató által felsorakoztatott jogi érvek szintén nehezen kérdőjelezhetők meg, és ekként elgondolkodtatók lehetnek.

Szerződésmódosítás vagy bejelentés

A fizetés nélküli szabadságra irányuló szerződésmódosítást egyrészt az a körülmény is alátámasztja, hogy a munkavállaló – meghatározott időpontig szóló – írásbeli kérelmét a munkáltató írásban elfogadta, tehát konszenzus jött létre a felek között.

Másrészt a munkavállaló a „kérelem” szót használta, ahelyett, hogy egyoldalúan bejelentette volna a fizetés nélküli szabadság iránti igényét, mely körülmény ugyancsak az ajánlat-jelleget erősíti.

Harmadsorban, amennyiben a munkavállaló a gyermek otthoni gondozása céljából kérte volna a fizetés nélküli szabadságot, akkor nem kellett volna határozott időt megjelölnie.

Fentiekre figyelemmel – tekintve, hogy a felek között szerződésmódosítás jött létre – nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló egyebekben – a törvény más rendelkezése alapján – egyoldalúan is igénybe vehette volna a fizetés nélküli szabadságot. Tény ugyanis, hogy a törvény a munkavállaló egyoldalú jogosultságát rögzíti a fizetés nélküli szabadság tekintetében, ugyanakkor amennyiben a felek ezt megállapodásban szabályozzák, akkor ez a megállapodás már mindkét felet, így a munkavállalót is kötni fogja.

Mi történt tehát ebben az esetben?

A válasz egyszerű: a munkavállaló szerződéses ajánlatot tett munkáltatójának, melyet a munkáltató elfogadott.

Nincs itt szó másról, mint a polgári jog általános szabályai szerinti szerződés-módosításról – talán ezzel a kijelentéssel nem vitatkozhatunk.

A felek között tehát konszenzus jött létre a munkaszerződés-módosítás tekintetében, mely alapján a munkavállaló fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Vagyis a felek a munkaszerződést módosították, oly módon, hogy szándékuk a munkavégzés meghatározott időtartamra történő szünetelésére irányult.
A jogi szabályozás adta keretek között semmi akadálya nincs annak, hogy a felek – egyező akarat mellett – fizetés nélküli szabadság megállapítását határozzák el.

Érdemes ezen a ponton megemlíteni, hogy a munkaügyi gyakorlatban egyébként is igen gyakori a feleknek a fizetés nélküli szabadságban történő megállapodása, mely megállapodás természetét tekintve munkaszerződés-módosításnak tekintendő.

Mindezek alapján, pusztán a formális szempontokat figyelembe véve nem kevesebb merül fel, mint az, hogy a munkavállaló szerződésszegést követett el azzal, hogy a közte és a munkáltató közt létrejött megállapodást megszegte. Abból kiindulva ugyanis, hogy a felek egyező szándéka a megállapodással a munkaviszony meghatározott időpontig történő szünetelésére irányul, ettől a megállapodástól a munkavállaló egyoldalúan nem térhet el.

Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a perbeli esetben az – egyébként kisvállalkozó – munkáltató a munkavállaló nyilatkozata alapján alappal számíthatott arra, hogy a munkavállaló által előre meghatározott, konkrét időpont előtt nem kell a munkavállalót újra foglalkoztatnia, így gazdálkodását is ennek megfelelően, oly módon alakította, hogy a munkavállaló visszatérésével a munkavállaló által előre meghatározott időpontig nem kell számolnia.

A fizetés nélküli szabadság szempontjából különbséget kell tenni az Mt.-ben foglalt, egyoldalú jogosultság alapján a munkáltatóhoz intézett egyoldalú jognyilatkozat, illetve a konszenzuson alapuló munkaszerződés-módosítás között. A konszenzus alapján létrejött fizetés nélküli szabadság tehát eltérő elbírálás alá esik a törvényben rögzítettekhez képest.

Az ügyben eljárt bíróságok érdemben nem cáfolták fenti érveket, mindösszesen azt állapították meg, hogy a törvényben foglalt anyasági szabályokat alkalmazni kell az adott esetre is, illetve a Kúria ezen felül az együttműködési kötelezettség körében arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatónak jeleznie kellett volna a munkavállaló felé, hogy a fizetés nélküli szabadságot egyoldalúan is kérheti. (Megjegyzendő, hogy – amellett, hogy a Kúria álláspontját nem vitatjuk – kisvállalkozó munkáltatóról volt szó a perbeli esetben, akiről aligha feltételezhető és kevéssé várható el, hogy a munkajogi szabályokkal maradéktalanul tisztában van.)

A cikk szerzője a Fodor T. Gábor & Partnerei Ügyvédi Iroda tagja


Kapcsolódó cikkek

2024. július 16.

Munkáltatói fizetési felszólítás szabályai

A munkaviszonyból fakadó igények érvényesítésének elsődleges módja a peres eljárás, vagyis a bíróság előtti igényérvényesítés, azonban a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) lehetőséget teremt a munkáltatóknak arra, hogy – bizonyos feltételek fennállása esetén – fizetési felszólítással érvényesítsék igényüket a munkavállalókkal szemben.

2024. július 12.

Nyáron célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadni

A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a Trenkwalder.