ITM: a programba újonnan bevont szektorok több mint ezer munkavállalója után kértek eddig bértámogatást Koronavírus

Szerző: Adó Online
Dátum: 2021. március 17.
Címkék: , ,
Rovat:
Még két hétig, március végéig igényelhetik dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében az erre a hónapra járó ágazati bértámogatást a koronavírus miatt újabban átmeneti bezárásra kényszerült vállalkozások – emlékeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette, a főként kiskereskedelmi és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó cégeknek érdemes mielőbb benyújtaniuk igényeiket a kormányhivatalokhoz, hogy a kifizetések a lehető leggyorsabban megtörténhessenek.

Az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja. A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította a munkahelyek megőrzése érdekében. A március 8-tól bezárni kényszerülő vállalkozások közül néhány nap alatt már közel négyszázan adtak be kérvényt mintegy ezer munkavállaló után, mintegy 110 millió forint értékben. E cégek 2021. március 31-éig nyújthatják be igényléseiket, így még két hétig csatlakozhatnak a programhoz – írta az ITM.

Az ágazati bértámogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.

A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen több mint 50 milliárd forint már megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. A program így közel 120 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg. A szállásadók, turizmus-vendéglátásban dolgozók kérvényeit továbbra is 2021. április 10-ig várják a kormányhivatalok.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


A becsültnél több fiatalt érinthet az szja-mentesség
2021. április 13.

Jövőre lép életbe a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége, amellyel kapcsolatban az első becslések 280 ezer érintettről számoltak be, de a NAV adatai szerint 460 ezer fiatalról van szó.

Megváltoztak a munkaügyi ellenőrzés szabályai, egy meglepő új szankció
2021. április 13.

Az új törvény értelmében 2021. március 1. napjától a munkaügyi hatóság feladat- és hatáskörét a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vette át. A be nem jelentett foglalkoztatás esetén az egy hónapnál rövidebb időtartamú jogsértés fennállásakor a hatóság a szabályszegés kezdetétől számított egy hónapra visszamenőleg eső dátumot tekinti a jogviszony kezdetének.