ITM: több mint ötezer új munkahelyet teremt a kapacitásbővítő támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően – jelentette be pénteki közleményében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy az eredeti 15 milliárdról mintegy 20 milliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez, a gazdaság élénkítéséhez.

A kormány a vissza nem térítendő támogatással a munkavállalói létszám növelése érdekében vállalja át a kapacitásbővítés költségeinek egy részét. A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások (kkv). A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik számát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával – közölte a minisztérium.

A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással érintett új munkavállaló regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető – emlékeztetett az ITM.

Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott hónapokon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig továbbfoglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálja a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára. A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenthető – ismertették.
Bodó Sándor a közlemény szerint elmondta: „A hazai munkavállalók kétharmadának megélhetést biztosító kis- és középvállalkozások nélkül nem érhető el változatlan célunk, a teljes foglalkoztatás. Ma mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor. A járványhelyzet okozta átmeneti visszaesés után egyre több ágazatban ismét jellemző munkaerőhiány az álláskeresők bevonásával mérsékelhető. A kapacitásbővítő támogatás a keleti országrészben a legnépszerűbb, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is. A legnagyobb sikerrel az építő- és feldolgozóiparban, a raktározásban, áruszállításban működő és a könyvvizsgálattal foglalkozó cégek pályáztak.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 11.

10 dolog, amire érdemes figyelni a KIVA kapcsán

A NAV napokban tett bejelentése alapján a KIVÁ-s adózók 2021 májusától az adóhatóság kiemelt figyelmével számolhatnak. A NAV mindenekelőtt a kedvezmények, az elhatárolt veszteség és a beruházások elszámolását fogja vizsgálni. Az adóellenőrzések előtt a KIVA alanyoknak érdemes átvilágítani ezeket a pontokat.