Javult a nők munkaerőpiaci helyzete


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarországi nők munkaerőpiaci helyzetének javulásáról számolt be, egyben fontosnak nevezte az atipikus munkakörök további bővítését Szalai Piroska miniszteri biztos szerdán Pécsett.


A nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős kormányzati szakember a Pécsi Tudományegyetemen egy, a témában rendezett konferenciát megelőzően újságíróknak azt mondta: a nők foglalkoztatásában elért eredmények annak is köszönhetők, hogy a teljes munkaidős mellett az atipikus foglalkoztatottak arányát is sikerült növelni az elmúlt időszakban. Jelezte, a cél az, hogy az évtized végére az aktív lakosság 75 százalékának legyen állása.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölte, hogy 2012. negyedik negyedévében a 15-64 éves nők közül 1 millió 790 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 34 ezerrel többen, mint 2011. október-decemberben. Foglalkoztatási rátájuk 1,3 százalékponttal, 52,4 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a kormányzat januártól munkahelyvédelmi akciótervvel is segíti a foglalkoztatást, ez a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szakképzetlenek és a kisgyermekes anyák munkaadói számára is kínál adókedvezményt. Hozzátette, ezen kívül több kisebb program is fut és készül a jövőben, támogatva a nők munkavállalását is.

Rodin konferenciák
2013.02.13. A szakképzési hozzájárulás változásai 2013-ban

2013.02.14. Családtámogatások, társadalombiztosítási és szociális ellátások a gyakorlatban
2013.02.14. Környezetvédelmi termékdíjas szabályozás elmélete és gyakorlata a 2013-as változások alapján
2013.02.19. Munkaügyi és tb nyilvántartás, foglalkoztatotti bejelentés
2013.02.21. A házipénztár kezelése és a pénztárgépek használata a 2013-as szabályok szerint

A miniszteri biztos fontos feladatnak nevezte az atipikus munkakörök bővítését, hogy a gyesről, gyedről visszatérő anyák újra beléphessenek a munkaerőpiacra. Ezen a téren ugyanakkor elvárásként fogalmazta meg a munkaadók és a munkavállalók jövőbeni együttműködését egyedi, speciális megoldások kidolgozása érdekében.

Szalai Piroska szólt arról is, hogy kutatások szerint a fejlett országokban három nagy területen, az infokommunikáció, a zöld gazdaság, valamint a szociális és egészségügyi szférában nagyobb munkaerőigénnyel lehet számolni a következő 10 évben.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.