Jogeset: szolgálati járandóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szolgálati járandóság mellett 2012. január 1. után végzett kereső tevékenységgel az érintettek – mivel nem nyugdíjasok – nem nyugdíjnövelésére jogosultak, hanem szolgálati időt szereznek.


Az alperes első fokon hozott határozatát, melyben az igénylő nyugdíjnövelés iránti igényét elutasította, a másodfokon eljáró társadalombiztosítási szerv helybenhagyta megállapítva, hogy az igénylő szolgálati nyugdíja 2012. január 1. napjától szolgálati járandóságként került folyósításra. Ez utóbbi ellátás nem minősül saját jogú nyugellátásnak, ezért Tny. 22/A. §-a alapján a P Zrt.-nél 2012. január 1-től december 31-ig fennállt jogviszonyából származó jövedelme után nyugdíjnövelés nem volt megállapítható.

A felperes kérte a társadalombiztosítási szervek határozatainak hatályon kívül helyezését és az alperes új határozat hozatalára utasítását, mivel jogviszonya 2012. január 1. óta folyamatos, így azt megelőzően a nyugdíjnövelésre jogot szerzett. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte határozataiban foglalt indokait fenntartva.

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a társadalombiztosítási szervek határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság megállapította, hogy a felperes 2007. december 1-jét követően szolgálati nyugdíjban részesült, mely ellátás korhatár előtti ellátás. A felperes a 2012-es évet megelőzően – szolgálati nyugdíj mellett – kereső tevékenységet folytatott, mely jogviszonyára tekintettel a 2011-es évre alperes a 0,5%-os nyugdíjnövelést megállapította.

A Khtv. 6. §-ából levezethetően, amennyiben a felperes szolgálati nyugdíj melletti munkavégzése alapján 2011. évben a nyugdíjnövelésre jogot szerzett, úgy ez a jogosultsága a szolgálati járandóság melletti munkavégzés esetére 2012.-ben is megmaradt. A Khtv. 6. § azokat a szolgálati járandóságban részesülőket zárja ki a nyugdíjnövelésből, akik csupán 2012. január 1-jét követően kezdenek kereső tevékenységet végezni. A bíróság álláspontja szerint a Khtv. 6. § rendelkezése a szerzett jogok védelmét szolgálja az által, hogy aki 2012. január 1. előtt már kereső tevékenységet folytatott, az 2012. január 1.-ét követően is jogosult legyen a nyugdíjnövelésre.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és a bíróság új eljárásra utasítását kérte a Tny. 22/A. §-a és a Khtv. 6. §-a megsértését állítva.

A felperes szolgálati nyugdíja mellett 2011. január 11-től a P Zrt-nél foglalkoztatási jogviszonyt létesített. Az alperes a felperes részére – kérelmére – 0,5%-os mértékű nyugdíjnövelést állapított meg a 2011. január 11.- 2011. december 31. közötti időszak figyelembe vételével. A felperes szolgálati nyugdíja saját jogú nyugellátásnak minősült, mely a Khtv. 5. § (1) bekezdése alapján 2012. január 1. napjától szolgálati járandóságként került továbbfolyósításra. 2012. január 1-től a saját jogú nyugdíjas személyi köréből kikerültek azok a személyek, akik 2011. december 31-ig szolgálati nyugdíjban részesültek, de nyugdíjuk az öregségi nyugdíjkorhatár el nem érése miatt 2012. január 1. napjával átminősült szolgálati járandósággá. Az új ellátás megállapítására és folyósítására – a külön nem szabályozott kérdésekben – a nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket kellett alkalmazni.

Munkajog Navigátor

200 folyamatábra, jogszabályi háttér, bírói gyakorlat, kommentárok, iratminták.

A Munkajog Navigátor lépésről lépésre vezeti végig a folyamatokon, mintha egy munkajogi tanácsadó ülne Ön mellett.

Próbálja ki ingyenes demó verziónkat >>

A Khtv. 6. § (1) bekezdése szerint a korhatár előtti nyugellátás mellett folytatott munkavégzés alapján nyugdíjnövelésre 2012. január 1-je előtt megszerzett jog érvényesítésére benyújtott kérelemre a szolgálati járandóságot növelni kell. A szolgálati járandóság mellett 2012. január 1. után végzett kereső tevékenységgel az érintettek – mivel nem nyugdíjasok – nem nyugdíjnövelésére jogosultak, hanem szolgálati időt szereznek.

A Khtv. 18. §-a ezen személyek esetére biztosítja, hogy az öregségi nyugdíj folyósítása esetén a nyugdíjas – a nyugdíjkorhatár betöltését követő 6 hónapon belül – nyugdíj megállapító szervtől kérje az öregségi nyugdíj összegének ismételt megállapítását, ha a korhatár előtti ellátásban, illetve a szolgálati járandóságban részesülés időtartama alatt legalább 365 nap szolgálati időt szerzett.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és – tekintve,hogy a felülvizsgált társadalombiztosítási határozat nem jogszabálysértő –, a felperes keresetét elutasította. (Pp.275.§ (4) bekezdés)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.