Jogszerűek lehetnek-e a francia sztrájkok?

Szerző: Soós Eszter Petronella
Dátum: 2016. június 14.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hetek óta attól hangos a nemzetközi sajtó, hogy könnyen bajba kerülhetnek a fociszurkolók, mivel nem biztos, hogy eljutnak a meccsek helyszíneire.Miért ilyen erősek a francia munkavállalói szervezetek? Megtehetik-e egyáltalán mindezt? Nézzük, mit mond a francia szabályozás!


Először is, Franciaországban rendkívüli állapot van érvényben a tavaly novemberi merényletek óta, s a találkozó biztonsági kockázatai miatt az intézkedést meg is hosszabbították az EB végéig. Vagyis elvileg az állam teljesen jogosan korlátozhat egy csomó nyilvános összejövetelt, tüntetést, demonstrációt. Csakhogy Hollande elnök idei látványos kudarca, hogy a rendkívüli állapotot nem sikerült a törvény szintjéről az alkotmányba emelnie, miközben a sztrájkjog szerepel az alkotmány jogforrásként kezelt preambulumában, azzal a kitétellel, hogy a sztrájkjoggal a törvények adta keretek között lehet élni. A törvények pedig sok mindent szabályoztak az évtizedek során a bejelentési kötelezettségtől, az arányos fizetéscsökkentésen át a kötelező minimumszolgáltatásokig bezárólag.

Hiába alkotmányos alapjog tehát, a sztrájkjog Franciaországban sem korlátlan, a „törvények adta keretek” sokak számára beszűkítik a sztrájk-lehetőségeket. A Le Monde gyűjtése szerint számos foglalkozásnak egyenesen tilos sztrájkolni, ideértve a rendőröket, a honvédséget, a büntetés-végrehajtásban dolgozókat, a bírókat. Sőt, a honvédség esetében még a szakszervezeti szerveződés is tilos. Más szektorokban, folytatódik az elemzés, kötelező bizonyos minimumszolgáltatásokat biztosítani, vagyis tilos a teljes munkabeszüntetés (légi-irányítók, közszolgálati média, atomenergia, kórházak, oktatás és közlekedés).

Utóbbi, a közlekedés az igazán izgalmas dolog egyébként. Míg húsz évvel ezelőtt a közlekedési dolgozók szó szerint blokkolni tudták egy-egy sztrájkkal az ország életét, a 2007-es Sarkozy-féle minimum-szolgáltatásos reform óta már csak kellemetlenségeket tudnak okozni, ami természetesen súlyos érvágás a szakszervezeteknek. Egyébként közvélemény-kutatások szerint a többségnek 2016-ban ezekből a kellemetlenségekből is elege van, annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan a kormány és a munkajogi reform népszerűsége is kifejezetten alacsony.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A népszerűtlenségi versenyben erős indulónak számító kormányzat – rendkívüli állapot ide vagy oda – láthatóan nem szeretne bajuszt akasztani a radikális baloldallal, ez már az „éjszakázós” mozgalom kapcsán is világos volt, ugyanis a radikális balos szavazatokra még nagy szüksége lehet a 2017-es választásokon, akkor is, ha a baloldal nem nyer (érdemes észben tartani, hogy a tiltakozások élén álló CGT egykor a kommunista párthoz leginkább közel álló szakszervezet volt).

A blokádok esetében azonban már nem fogta vissza magát az állam, karhatalmi erőkhöz fordult, vízágyút, könnygázt és hasonló finomságokat is bevetett. Folyik a vita arról, hogy a sztrájkőrség – vagyis a nem sztrájkoló munkatársak munkavégzésének megakadályozása, az élőláncos blokád – mennyiben illegális, miként valósítja meg a sztrájkjoggal való visszaélés fogalmát. A fő kérdés az, hogy egy munkavállaló korlátozhatja-e más munkás és a vállalkozó alapjogait, illetve ebben a polgári jogi jellegű vitában felléphet-e az állam, különösen abban az esetben, ha a blokád a nem sztrájkolók irányában erőszakos (arra elsősorban a bírósági precedensek mutatnak rá, hogy a munkától való erőszakos visszatartás már egészen biztosan túlmegy a sztrájkjog legitim gyakorlásán). Egyesek a bírói joggyakorlatból vezetik le azt is, hogy a szolidaritási sztrájk nem megengedett Franciaországban. Valószínűleg azt is bíróság fogja eldönteni, hogy jogszerű volt-e a napilapok megjelenésének megakadályozása, miután azok nem voltak hajlandók lehozni a CGT főtitkárának egy cikkét. A CGT egyébként a szakszervezetek „elnyomásáról” és „kriminalizálásáról” panaszkodott az ENSZ egyik bizottsága előtt a napokban, amit a kommunista Humanité egyfajta győzelmi jelentésként tálalt.

További fontos információ, hogy az állam (elsősorban a prefektus) abban az esetben léphet be a munkaügyi konfliktusokba, ha úgy véli, a sztrájk a népesség ellátását, érdekeit, a közrendet stb. sérti. Ilyenkor, ha más megoldás nincs, vagy a nem sztrájkoló munkások nem képesek elvégezni a feladatokat, a sztrájkoló munkásokat – börtönbüntetés és bírság terhe mellett – a prefektus munkavégzésre kötelezheti. Ezt egyébként a CGT honlapja is elismeri, hozzátéve, hogy a végső döntés vita esetén itt is a bíróságé. Úgy tűnik tehát, hogy a sztrájkjog Franciaországban egyfajta rendes bírósági alapjogi bíráskodás tárgya, s a bíróságok esetről esetre döntik el, hogy az adott munkavállalói akció visszaélt-e a sztrájkjoggal vagy sem.

A minimum-szolgáltatásokat előíró reformok persze sok mindent pontosítottak a szabályozáson, és a tiltakozások zavaró erejét is visszafogták. A mítosz azonban továbbra is az, hogy a francia szakszervezetek különlegesen erősek – tényleg tekintélyt parancsoló a CGT 800 000 tagjáról olvasni. Valójában azonban a francia szervezettségi szint alig magasabb a híresen gyengének tartott magyar szervezettségi szintnél (az OECD szerint 2014-ben a magyar adat 10,5%, a francia pedig 7,7% körül volt). Érdekességképpen, még a liberálisnak, a vállalati érdekek által uraltnak tartott Egyesült Államokban is magasabb (10,7%) a szakszervezeti szervezettség, mint Franciaországban! Joggal merül fel a kérdés, hogy ha nem a szervezettségi szint, akkor mi adja a francia szakszervezetek erejét?

A válasz az, hogy a szabályozás, a radikalizmus és a francia politikai kultúra elegye. A köz számára fontos szolgáltatások terén dolgozó szakszervezetek korábban alacsony szervezettségük ellenére tényleg különösen hatékonyak lehettek, mert a szabályozás sokáig lehetővé tette azt, hogy ténylegesen megbéníthassák az országot egy- egy „szociális mozgalmukkal”, ami a sztrájk és tiltakozás eufemisztikus neve a francia politika kultúrában. Minél nagyobb volt az okozott zavar, annál erőteljesebbnek tűnt a mozgalom. Sokszor eredményeket is képes volt elérni. És ha már politikai kultúra: a francia közéleti ethosz hagyományosan épít a tüntetésekre, a látványos tiltakozásra, az agitációra, vagyis alapvetően és nagyon helyesen önértékként kezeli az állampolgári részvétel minden legális formáját, így a szakszervezeti érdekvédelmet, tagságot, szervezkedést is. Ettől függetlenül még tény, hogy a szakszervezeti részvétel formáját ma már csak a francia munkavállalók alig 8-10%-os kisebbsége választja.


Kapcsolódó cikkek:


Lemaradt a munkabér – Érvényes-e a munkaszerződés?
2018. augusztus 16.

Megtörténhet, hogy az írásba foglalt munkaszerződésben még az a kevés kötelező kellék sem szerepel, amely a munkaviszony létesítéséhez szükséges. Különösen akkor szokott előfordulni ilyen helyzet, ha a felek internetről letöltött szerződésmintával dolgoznak. Mit kell tenni, ha a munkavállaló felfedezi, hogy az írott munkaszerződésében semmi nem szerepel a munkabérről?

A megszakítás nélküli tevékenység
2018. augusztus 15.

Számos munkáltató van, akinek a tevékenységéből eredően folyamatosan működnie kell. Ennek meg vannak a sajátos munkajogi szabályai, számos speciális előírással a munkaidő tekintetében. Alább azt is megvizsgáljuk, hogy a bérpótlékok oldaláról milyen sajátosságokkal jár a megszakítás nélküli munkarend.

Merre tovább, szakképzés?
2018. augusztus 14.

Cikkünkben a szakképzés szabályozásának hazai történetét, a hatályos jogszabályi környezetét és a jövőbeni kihívásait ismertetjük.