Jól járhatnak az országgyűlési tisztviselők
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a tervezett életpályamodell bevezetésével – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, az életpályamodell bevezetéséről szóló, a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés társszerzője az MTI-nek.
Telefonon nyilatkozva Gulyás Gergely azt emelte ki, hogy a béremelés 7-800 országgyűlési dolgozót érint, átlagos mértéke 45 százalék lesz. Megjegyezte, hogy az alacsonyabb keresetűeknél nő majd legnagyobb mértékben, akár 70 százalékkal is az illetmény.
A frakcióvezető azzal indokolta a javaslatot, hogy a járásokban és a kormányhivatalokban már megtörtént az életpályamodell bevezetése és ez most az Országgyűlésben dolgozóknál is különösen indokolt, mivel 2008-óta nem változott az alapilletmény összege, miközben a piacon jelentős bérnövekedés volt az elmúlt 9 évben.
Hozzátette, azért is szükséges az alapbér emelése az országgyűlési köztisztviselőknél, hogy magasan képzett, és a legjobb színvonalú munkaerő tudja segíteni az Országgyűlés munkáját.
Közölte továbbá, reméli, hogy a javaslatot az összes országgyűlési frakció megszavazza, mivel a korábbi köztisztviselői béremelésekkel kapcsolatban is konszenzus alakult ki a pártok között.
A törvényjavaslatot Gulyás Gergely, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke terjesztette a parlament elé. A javaslat indokolásában azt írták, az Országgyűlés közjogi helyzete, mind a független és hatékony működéséhez fűződő kiemelkedő közérdek indokolja, hogy az Országgyűlés Hivatalában dolgozó köztisztviselőknek saját életpályamodellt alakítsanak ki. Szerintük a javasolt előmeneteli rendszer tükrözi az országgyűlési köztisztviselői jogviszony presztízsét.
A kormánypárti politikusok a közszolgálati tisztviselőkről, valamint az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményezik, utóbbit kiegészítve az országgyűlési köztisztviselőkre vonatkozó rendelkezésekkel.
(MTI)