Képzési program megváltozott munkaképességűeknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére. A 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű – vidékközpontú – projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében biztosítják.


Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kiemelt fontosságú a különböző támogatások biztosítása mellett az érintettek olyan képzéseken való részvétele, melyekkel javítani tudják elhelyezkedési esélyeiket.

A program képzési részében három állami tulajdonú cég vesz részt; a Kézmű, a Főkefe és az Erfo nonprofit kft.-k, melyeknél összesen 10 300 ember dolgozik, köztük 8300 megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő. Az uniós programba közülük mintegy 5 ezer embert vonnak be.

A program – két szakaszban – képzésekre épül; első lépésben „alapvető” képzésre kerül sor azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élő emberek készségeket, képességeket tanuljanak meg, például megtanuljanak önéletrajzot írni, vagy fel tudjanak készülni egy állásinterjúra.

A program második része egy szakmai képzés, melynek során az eddig egy speciális műveletet elvégző munkavállaló megismerheti, megtanulhatja az egész munkafolyamatot, és így el tud majd helyezkedni a versenyszférában, a nyílt munkaerő-piacon.

A projekt újszerűsége, hogy az nem Budapest központú; 76 vidéki telephelyen indul el, és ezek között 16 hátrányos helyzetű kistérségben van.

Fülöp Attila esélyteremtési helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon korábban a fogyatékossággal élő emberek mintegy 10 százaléka talált munkát, ez az arány Európában sokkal magasabb, helyenként 40 százalékos. Ezen a rossz arányon kívánnak változtatni az új programokkal, így most a képzési projekttel vagy a rehabilitációs kártya bevezetésével, melynek lényege, hogy járulékkedvezményt biztosít a foglalkoztatáshoz. Csaknem négyezer munkáltató él ezzel a lehetőséggel.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.