Kereskedelem: a cégek 90 százaléka szabálytalan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.


A legtöbb ellenőrzés (37 százalék) az élelmiszer jellegű, ital, vegyes áru kereskedőknél történt, ezt követték a bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikkek értékesítését végző kereskedelmi egységek, a vizsgálatok 13-13 százaléka pedig az iparcikk, illetve bútor kereskedőket érintette.

Kiemelték, hogy az ellenőrzött 12 836 munkavállaló 36,8 százalékánál, 4730 dolgozónál találtak szabálytalanságot, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a vizsgálat 9473 sérülékeny csoportba (nő, fiatal korú, idősödő, megváltozott munkaképességű) tartozó munkavállalót is érintett.

A jelentés szerint a legnagyobb arányban 35,4 százalékban a bolti kiskereskedelmet ellenőrizték, ahol a foglalkoztatottak száma maximum öt. Nagy hangsúlyt helyeztek még azokra a munkahelyekre is, ahol a dolgozók létszáma 10 és 49 között mozog, a vizsgálatok 22 százaléka pedig az 50 embernél többet foglalkoztató munkáltatókra terjedt ki.

A munkaeszközöknél minden ötödik darabológép (körfűrész, szalagfűrész) és keverő, illetve dagasztógép ellenőrzésénél találtak szabálytalanságot, ami azért veszélyes, mert ezek a gépek súlyos, csonkolásos munkabaleseteket okozhatnak. Ezen felül jó néhány esetben az emelőgépeknél is találtak problémákat.

Közölték, a legtöbb hiányosság a raktározás, a kézi- és gépi anyagmozgatás területén adódott. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a zárható ajtóval ellátott hűtőkamrákat továbbra sem lehet belülről kinyitni, miközben a hűtőkamrába nem szereltek vészcsengőt vagy a meghibásodott vészcsengőket nem javították.

A hivatal az ellenőrzéseket követően egy-egy esetben szabott ki munkavédelmi, illetve közigazgatási bírságot 216 ezer, illetve 15 ezer forint értékben.

(MTI)

[htmlbox gdpr_komm]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.