Készpénzes cafeteria: benyújtotta a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A foglalkoztató a juttatott összeg 1,19-szere után fizetné meg az szja-t és a 14%-os ehot. A magáncégeknél 450 ezer forint volna a kedvezményes éves cafetériajuttatás felső határa, ebből százer forint lenne készpénz.


A kormány benyújtotta a Parlament Törvényalkotási Bizottságának a tavaszi adócsomag módosító javaslataként az új cafetéria-szabályokat, amelyet a bizottság ma tárgyal – azokkal a paraméterekkel, amelyekről korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt, derül ki az NGM közleményéből.

Az előterjesztés nyomán a jövőben két típusú béren kívüli juttatás illetheti meg kedvezményes adózású keretek között a honi alkalmazottakat: a készpénz-cafetéria mellett Szép-kártyára kaphatnak még juttatásokat a dolgozók.

A javaslat más szabályokat állapítana meg a versenyszféra munkavállalói és a közszféra dolgozóira. A magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes éves cafetériajuttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek Szép-kártyájára. A közszférában a keret összeg változatlanul kétszázezer forint, amely a két juttatási forma között egyenlő arányban oszlana meg.

A turizmus fellendüléséhez jelentősen hozzájáruló Szép-kártya tehát megmarad, ahogy az Erzsébet-program működését is biztosítani fogja a kormány.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A munkavállalónak semmit nem kell fizetnie a juttatás után. A munkáltató fizeti meg a kedvezményes közterhet. A foglalkoztató a juttatott összeg 1,19-szere után fizeti meg a 15%-os személyi jövedelemadót és a 14%-os EHO-t.A munkáltató a cafetéria részeként továbbra is adómentesen adhat például sport- és ún. kultúra-belépőt, illetve szintén adómentesen támogathatja 5 millió forinttal a lakást építő, lakást vásárló és lakáshiteles dolgozóit.

A dolgozók már 2017. január 1-től a fentek szerint kapják meg a béren kívüli juttatásokat.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.