Kevés a munkaügyi per
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár 2011-ben a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, az elmúlt tíz évben tavaly indult a legkevesebb munkaügyi per – közölte az Ügyvédbróker.hu.
2011-ben a helyi munkaügyi bíróságokra beérkezett munkaügyi perek harmadát a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálásával kapcsolatos esetek alkották. Bár az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés e területen jelentkezett, az ügyek száma tavaly így is megközelítette a nyolcezret.
A munkabérrel és egyéb anyagi juttatásokkal, valamint a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások a munkaügyi perek 25-25 százalékát alkották 2011-ben, arányuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt.
Tavaly a munkaügyi perek fennmaradó részét, 16 százalékát olyan eljárások tették ki, mint például a közigazgatási határozatok, fegyelmi felelősség, vagy a munkáltató, munkavállaló anyagi felelősségének felülvizsgálata – olvasható az Ügyvédbróker.hu közleményében.
Az Ügyvédbróker.hu emlékeztet arra, hogy a munkaügyi perek száma 2005-ig folyamatosan nőtt – 2005-ben a 32 ezret is meghaladta -, 2005 és 2008 között csökkenő tendenciát mutatott, 2010-ig ismét nőtt, majd 2011-re a közel 10 évvel korábbi szintre csökkent. Tavaly a munkajogi perek az összes helyi bíróságra érkező esetek közel 6 százalékát adták.
(Forrás: MTI)