Kevesebb a munkanélküli


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


A férfiak körében 6,1 százalékos volt a munkanélküliség, 0,9 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a nőknél 1,1 százalékponttal, 6,3 százalékosra csökkent az állástalanok aránya. A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, ugyanakkor a nőknél nagyobb mértékű volt a javulás – állapította meg a KSH.

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 17 ezerrel, 152 ezerre, a munkanélküli nők száma 20 ezerrel, 132 ezerre csökkent.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,3 százalékponttal, 15,1 százalékra csökkent, de a munkanélküliek 19 százaléka továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

A 25-54 évesek, a legjobb munkavállalási korúak, és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,6 százalékponttal, 5,6 százalékra, utóbbiaké 0,7 százalékponttal, 5,3 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap. A munkanélküliek 49,7 százaléka legalább egy éve keres állást, tartósan munkanélkülinek számít.

(Forrás: MTI)

Az előző három hónapos időszakkal, május-júliussal összehasonlítva is 18 ezerrel kevesebben kerestek állást, és a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal mérséklődött. A 15-74 éves munkanélküliek száma 341 ezer volt, 99 ezerrel kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2014. augusztus végén 401,5 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 18,4 százalékos mérséklődést jelent 2013 augusztusához képest.

Június-augusztusban a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 179 ezer fő volt, 55 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, munkanélküliségi rátájuk pedig 2,4 százalékponttal, 7,3 százalékra csökkent. A munkanélküli nők 162 ezer fős létszáma 44 ezer fővel volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, munkanélküliségi rátájuk 2,3 százalékpontos csökkenésének eredményeként 7,9 százalék volt.

A munkanélküliek 20,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 21,1 százalékos munkanélküliségi rátája 6,8 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.     A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 2,2 százalékponttal, 6,6 százalékra, az 55-64 éveseké pedig 1,4 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent.

A munkanélküliek 50,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig 19,2 hónap volt.

(Forrás: MTI)

A KSH adataiból kitűnik, hogy a 2012. évi 10,9 százalékos munkanélküliség után tavaly az egész év során folyamatosan csökkent a ráta. 2013. január-márciusban 11,8 százalék volt, március-májusban 10,5, május-júliusban 10,1 százalék, majd június-augusztusban 10 százalék alá, 9,9 százalékra csökkent, ősszel pedig tovább mérséklődött. Július-szeptemberben és augusztus-októberben a mutató 9,8 százalék volt, szeptember-novemberre pedig 9,3 százalékra csökkent.

Munka törvénykönyve 2012-1992

Az új Mt. és a régi Mt. szövegét a jól ismert tükrös formába szerkesztettük.

Naprakész segítséget nyújt munkajogászoknak, bíráknak, HR-eseknek, joghallgatóknak.

Most rendelje meg!

 

A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal 8,3 százalékra csökkent 2013 szeptember-novemberében 2012 azonos időszakához képest, miközben az 55-64 éveseké 0,3 százalékponttal 7,4 százalékra nőtt.

Tavaly szeptember-novemberben a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 220 ezer volt, 34 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 9,2 százalékra csökkent. A nők között a munkanélküliek száma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 9,4 százalék volt, 1,1 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

A munkanélküliek 19,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 24,7 százalékos munkanélküliségi rátája 4,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A KSH jelentése szerint a munkanélküliek 55,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,4 hónap volt.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2013. november végén 446 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 16,7 százalékos mérséklődést jelent 2012 novemberéhez képest. 

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.