Ki kaphat lakhatási támogatást?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Októbertől a lakóhelyüktől messze dolgozók jelentős lakhatási támogatást kaphatnak a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. Hogy kik, meddig és mennyit, az pontosan kiderül a Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztatójából.


Annak megkönnyítése érdekében, hogy az álláskeresők munkaerő-piaci helyzete javuljon, esélyeik nőjenek az elhelyezkedésre, és hogy olyan munkalehetőséget is elfogadjanak, mely esetében a munkavégzés helye az állandó lakóhelyüktől távol (100 km-en túl, vagy 6 órát meghaladó utazással jár) van, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 2012. október 1-jétől lakhatási támogatás nyújtható – olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztatójában és az egyes foglalkoztatásról szóló jogszabályokat módosító 272/2012. (IX. 28.) Korm. rendeletben.

A támogatás alanya:

  • akiket a Kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy
  • a pályakezdő álláskeresők, azonban pályakezdő álláskereső esetében a nyilvántartási időtartamot nem kell vizsgálni, vagy
  • a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók, azonban az ő esetükben sem vizsgálandó a nyilvántartási időtartam.

A támogatás vissza nem térítendő támogatás, és az alábbi mértékben nyújtható:

1.) A támogatás mértéke egy lakóingatlanra vonatkozóan – 1 fő esetében –

  • az első hat hónapban 100 ezer Ft-ot,
  • a második hat hónapban a 60 ezer Ft-ot,
  • a harmadik hat hónapban a 40 ezer Ft-ot

havonta nem haladhatja meg.

2.) A támogatás mértéke egy lakóingatlanra vonatkozóan – család esetén

  • az első hat hónapban a 150 ezer Ft-ot,
  • a második hat hónapban a 90 ezer Ft-ot,
  • a harmadik hat hónapban a 60 ezer Ft-ot

havonta nem haladhatja meg, ha az ingatlant igénybe vevő közeli hozzátartozók közül legalább ketten megfelelnek a támogatás feltételeinek.

3.) A támogatás mértéke egy lakóingatlanra vonatkozóan – 3 vagy több személy esetében

  • az első hat hónapban a 200 ezer Ft-ot,
  • a második hat hónapban a 120 ezer Ft-ot,
  • a harmadik hat hónapban a 80 ezer Ft-ot

havonta nem haladhatja meg, ha az ingatlant 3 vagy több olyan személy veszi igénybe, aki a támogatás feltételeinek megfelel.

A támogatás kizárólag 18 hónap időtartamra folyósítható.

Támogatás megállapításának feltételei:

  • akit legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván (kivéve a pályakezdő álláskereső és a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók), és
  • aki olyan munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt létesít (legalább 6 hónapra szóló és legalább heti 20 óra munkaidőben) rendszeres jövedelemmel rendelkezik), amely esetében az állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 100 km – re van egymástól, vagy a munkavégzés helye és az állandó lakóhelye közötti, naponta – tömegközlekedési eszközzel történő oda-és visszautazás ideje 6 órát meghaladja,
  • érvényes munkaszerződéssel vagy kinevezéssel igazolja a foglalkoztatás létrejöttét, amely munkaszerződés tartalmazza a munkavégzés helyét is,
  • aki nem rendelkezik lakóingatlannal a munkavégzés helyén, valamint olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 100 km-t, vagy amelytől a munkavégzési helyéig, tömegközlekedési eszközzel történő oda-és visszautazás ideje nem éri el a hat órát,
  • akinek az utolsó munkahelye nem a munkavégzés helye szerinti településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt, közalkalmazotti jogviszonyt létesít,
  • lakhatását a munkavégzés helyén, vagy a c) pontban meghatározott feltételeknek megfelelő településen bérleti jogviszony létesítésével kívánja megoldani, (bérleti szerződéssel igazolja a munkavégzés helyén, hogy lakóingatlanra bérlőként, legalább a támogatás időtartamára vagy annak egy részére létesített bérleti jogviszonyt) foglalkoztatását, és
  • aki nem részesül, a kérelem időpontjában más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatásban, valamint
  • havi bruttó jövedelme, nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér 300 százalékát.

A támogatás igénylése:

A támogatást kérő, a lakóhelye, illetve a nyilvántartás helye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen adhatja be kérelmét, a rendelkezésre bocsátott kérelem-nyomtatványon, a csatolandó mellékletekkel együtt.

Október 1-jétől a TÁMOP 1.1.1./08/1 és TÁMOP 1.1.2. és a a TÁMOP 1.14. programokban is lehetőség van lakhatási támogatás igénylésére.

További részleteket itt talál.

Októbertől megújul a Lex HR!

Bővebb tartalommal, 48 színes oldallal, változatlanul magas szakmai színvonalon!

Lapozzon bele >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.