Kivárnak a munkaadók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar cégek 13 százaléka tervez elbocsátást, 11 százaléka pedig felvételt 2012 szeptemberének végéig. A szezonkezdet ellenére a vendéglátás- és az építőipar területén tevékenykedő cégek is inkább elbocsátanak – közölte a Manpower.


A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felmérése szerint a megkérdezett 750 magyarországi vállalat 13 százaléka tervez elbocsátást, 11 százaléka pedig felvételt 2012 szeptemberének végéig. Szekeres Katalin, a Manpower Magyarország marketing vezetője az eredményeket bemutató keddi sajtótájékoztatón kiemelte: a nemzetközi felmérésben vizsgált 41 ország közül Magyarország mellett Csehországban, Spanyolországban, Görögországban, Írországban és Olaszországban tervezett több munkaadó elbocsátást mint munkaerő-felvételt.

Kiss Judit, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a magyar munkaadók többségét még mindig a kivárás jellemzi, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy azok a hagyományosan a második és harmadik negyedévben erősebb felvételi kedvet mutató iparágak, mint a vendéglátás és az építőipar most a szezon ellenére rendkívül negatív kilátásokat jeleztek előre. A helyzet továbbra is az építőiparban a legrosszabb: a szektorban a munkaadók csaknem negyede tervez további elbocsátást, és mindössze két százalék bővítene.

A felvételi kedv az előző negyedévhez hasonlóan a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció területén a legmagasabb – áll a felmérésben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.