Közlöny-figyelő: Adómentes az elhelyezkedési juttatás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az a közfoglalkoztatott, aki e héten vagy később kap elhelyezkedési juttatást, örülhet, mert a kifizetés adó és járulékmentes a pénteken közzétett törvény értelmében.

A Magyar Közlöny 71. számában (2016. május 20.) szereplő 2016. évi XLIV. törvény egy eldugott szegletében, a sor végén kullogva a közalkalmazottak számára igen fontos rendelkezés látott napvilágot.

A törvény címe sem igazán figyelemfelkeltő, mivel elsősorban a könyvvizsgálói tevékenységről és kamaráról szóló törvényre hivatkozik, azonban az utolsó paragrafus az szja törvényre vonatkozó módosítást tartalmaz. Ennek értelmében az szja törvény adómentes bevételekről szóló 1. számú melléklete kiegészül a „közfoglalkoztatottakat a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatásáról szóló kormányrendelet alapján megillető elhelyezkedési juttatás”-okkal.

A hivatalos indokolás szerint a kormányzati cél a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra visszalépők arányának növelése, melyet jelen rendelkezéssel igyekeznek – még tovább – ösztönözni. Első lépésként ugyanis január elsejétől hatályba lépett a 328/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet, mely elhelyezkedési juttatást állapít meg azon közfoglalkoztatottaknak, akik jogviszonyuk időtartamának lejártát megelőzően elhelyezkednek a versenyszférában határozatlan idejű (vagy legalább 1 évre szóló határozott idejű) és legalább napi 6 órás munkaviszony keretében.

E juttatás adózása azonban eddig osztozott a közfoglalkoztatott alapjogviszonyának megítélésében, azaz nem önálló tevékenységként, mint bér került számfejtésre és kifizetésre. Az új intézmény hatékony működése érdekében azonban úgy látta a jogalkotó, hogy indokolt a juttatás adómentessé tétele, mely így sem szja-nak, sem járulékoknak nem képezi alapját, és így bevallási kötelezettség sem kapcsolódik hozzá.

A juttatás havi összege a mindenkori öregségi nyugdíj 80%-a, ami jelenleg így 22 800 forintot tesz ki, és azon hónapokra jár, ameddig a közfoglalkoztatási jogviszonya az „új” munkaviszony létesítése hiányában fennállt volna. A munkaviszony meglétét havonta kell igazolni

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).