A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet.
Az idén kötött, három évre szóló bérmegállapodás már rögzítette, hogy a 2021-es általános 4 százalékos béremelést jövőre átlagosan 9 százalékos emelés követi. Ennek részleteiről egyeztetett a társaság vezetése és a két legnagyobb szakszervezet az elmúlt hónapokban – közölte a közölte a Magyar Posta Zrt..
A hétfőn aláírt megállapodás szerint a jövő évi bérfejlesztés differenciált lesz, és legalább 9 százalékos vagy annál magasabb mértékű alapbér-emelés várható a végrehajtási területeken dolgozóknál azokban a munkakörökben, ahol a bérpiaci mediánokhoz képest nagyobb az elmaradás.
A vállalat vezetői és a szakszervezetek megállapodtak az éven belüli lojalitásra fordított egyszeri kifizetés összegében is, ez 2022-ben 100 ezer forint lesz. Ezen kívül a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők jövőre egyszeri kifizetésként jubileumi elismerésben is részesülnek a munkaviszony hosszától függő mértékben.
A vállalat vezérigazgatója a megállapodás aláírását követően elmondta, a tárgyalások során a cél az volt, hogy a munkaerőpiaci szempontból kritikus munkakörökben dolgozó munkatársak az átlagnál nagyobb mértékű emelést kapjanak, és elismerjék azt is, ha egy munkavállaló hűséges a vállalathoz. A hároméves bérmegállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését a postások számára.
A 2021-2023 közötti időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak alapbére, amely a 2021-es 4 százalékos emelést követően jövőre átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő.
(MTI)
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.
A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!