Megszületett a bérmegállapodás a vasútnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kevesebbet keresők alapbére 3 százalékkal nő. Nem minden szakszervehzet írta alá a megállapodást.


Megszületett az idei évre vonatkozó bérmegállapodás a vasútnál kedden – közölte a MÁV Zrt. és a szakszervezeti oldal. A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint az alapbéremelés mértékéről folytatott kollektív munkaügyi tárgyaláson „a vasutas szakszervezetek többsége” elfogadta és aláírta a MÁV-csoport ajánlatát.

A vasútvállalat a rendelkezésére álló források terhére átlagosan 3 százalékos alapbérfejlesztést hajt végre január 1-jei visszamenőleges hatállyal azon munkavállalóknál, akiknek az alapbére nem haladja meg a 350 ezer forintot, továbbá az önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők számára az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést is nyújt, ezzel 2,5 százalékra növekszik a munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári kiegészítés – közölte a MÁV Zrt.

(Forrás: MTI)

Konferencia ajánló

2016.03.10. A munkaviszony megszűnése és megszüntetése; a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményei

Dr. Lőrincz György előadása a Danubius Zrt. Hotel Hungaria City Centerben

Részletek és jelentkezés >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.