Minden az idénymunkáról

Szerző: Kovácsné Álmosdy Judit
Dátum: 2015. augusztus 17.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Most van a szezonja az idénymunkának. Szedik a gyümölcsöt, dolgoznak az idegenforgalomban. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi CLXXV. törvény fogalomrendszere szerint, idénymunka: a Munka Törvénykönyv 90. § c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő munka.


Mezőgazdasági idénymunka: a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatba tartozó munkavégzés, továbbá a termelő, termelői csoport, termelői szervezet, illetve ezek társulása által a megtermelt mezőgazdasági termékek anyagmozgatása, csomagolása – a továbbfeldolgozás kivételével – feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

Mezőgazdasági idénymunka esetén az év adott időszakához vagy időpontjához kötődőnek kell tekinteni az olyan munkavégzést is, amely az előállított növény vagy állat biológiai sajátossága miatt végezhető el kizárólag abban az időszakban vagy időpontban.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

Turisztikai idénymunka: a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál végzett idénymunka, feltéve, hogy azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

Az idénymunka is az egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszonyok közé tartozik.

Az Mt. szerint idényjellegű a munka illetve a vállalkozás tevékenysége, ha a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kötődik. Ugyanitt a 201-203.§-ok rendelkeznek az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszonyról.

Fontos tudni, hogy

  • érvénytelen az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaszerződés, ha annak megkötése időpontjában a felek között munkaviszony áll fenn, továbbá
  • a felek a munkaszerződést egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony létrehozása érdekében nem módosíthatják.

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltató a munkavégzés megkezdése előtt köteles bejelenteni:

  • a.) a munkavállaló nevét,   
  • b.) a munkáltató adószámát,   
  • c.) a munkavállaló adóazonosító jelét és TAJ számát,   
  • d.) az egyszerűsített foglalkoztatás jellegét (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka, alkalmi munka, filmipari statiszta),   
  • e.) a munkaviszony napjainak számát,   
  • f.) amennyiben a munkavállaló Egyezmény alapján másik tagállamban, illetőleg egyezményben részes másik államban biztosított és ezt a munkáltató előtt igazolta, ezt a körülményt.   
  • A munkáltató a bejelentési kötelezettségét – választása szerint – teljesítheti:
  • a) elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül a 15T1042E jelű bejelentő és változás-bejelentő lapon, vagy
  • b)  telefonon keresztül a 185-ös telefonszámon.

Főszabályként a munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással összefüggő bevallási kötelezettségét elektronikus úton havonta a ’08-as számú nyomtatványon, a tárgyhót követő hó 12. napjáig köteles teljesíteni.

Áfa kalauz

Azok az adózók, akik nem kötelezettek elektronikus bevallásra, papír alapú bevallást is benyújthatnak. Erre a célra az állami adóhatóság a ’08E számú nyomtatványt rendszeresítette, amit ugyancsak havonta, a tárgyhónapot követő hó 12-éig kell benyújtani.

A munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként:

  •  mezőgazdasági idénymunka esetén 500 forint,
  •  turisztikai idénymunka esetén 500 forint,
  •  alkalmi munka esetén 1 000 forint,
  •  filmipari statiszta alkalmi munkája esetén 3000 forint.

A közteher befizetése a 10032000-06057763 beszedési számla javára teljesítendő a tárgyhót követő 12-ig. A közteher megfizetésével nem terheli

  • a) a munkáltatót szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, egészségügyi hozzájárulás és rehabilitációs hozzájárulás, valamint az Szja tv-ben a munkáltatóra előírt adóelőleg-levonási kötelezettség,
  • b) a munkavállalót nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékfizetési, egészségügyi hozzájárulás-fizetési és személyi jövedelemadóelőleg-fizetési kötelezettség.

A magánszemélynek nem kell feltüntetnie az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevételét a személyi jövedelemadó bevallásában, ha az ebből származó bevétele nem haladja meg a mentesített keretösszeget. (Ha más adóköteles jövedelme sincs, akkor bevallást sem kell benyújtania.) Amennyiben az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele meghaladja a mentesített keretösszeget, a bevallásába – munkaviszonyból származó jövedelemként – csak az azt meghaladó részt kell beírnia.

Mentesített keretösszeg: az egyszerűsített foglalkoztatás naptári napjainak száma szorozva az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) vagy – ha részére alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a garantált bérminimum 87 százaléka jár – a garantált bérminimum napibérként meghatározott összegével.

A munkavállaló az idénymunka alapján nem minősül biztosítottnak, csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot. (Megjegyzem, hogy ez minden egyszerűsített foglalkoztatási formára igaz.)

Az egyszerűsített foglalkoztatás során minimálisan kifizetendő bérek 2015-ben:

  • a minimálbér (=604 Ft/óra) 85%-a, azaz 513 Ft/óra, illetve
  • a szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum (=702 Ft/óra) 87%-a, azaz 611 Ft/óra.

Kapcsolódó cikkek:


Elbocsátások jönnek a jegybank szerint
2020. szeptember 24.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése szerint az infláció éves mértéke 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot; a gazdaság teljesítménye is 2022-re térhet vissza a korábbi szintre.

A rendkívüli munka ára
2020. szeptember 22.

Sok esetben a munkáltatók a rendkívüli munka munkabérben való megfizetése helyett lehetőséget adnak azok „lecsúszására”, az egyenértékű szabadidő biztosítása önmagában azonban nem teljesíti a követelményeket.