Minimálbér: nehéz helyzetben a kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyos helyzetbe hozza a kis- és középvállalati (kkv) szektort a kormány 2017-re tervezett minimálbér és garantált bérminimum emelési javaslata – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, a kkv szektor érdekképviseleti szerve pénteki közleményében.


A kormány javaslata szerint 2017-ben a vállalkozásoknak dolgozónként és havonta minimálbér esetén 16 289 forint, garantált bérminimum esetén 34 991 forint többletterhet kellene kigazdálkodniuk – írják.

A szövetség szerint ennyi többletkiadásra csak úgy lennének képesek a kkv-k, ha a járulékcsökkentés kompenzálni tudná a béremelésből származó többletkiadásukat.

 

A kiskereskedelmi tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások személyi jellegű ráfordítása az üzemelési költség több mint 50 százalékát is kiteheti, ezért a 2017-re tervezett emelés több ezer kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozást tehet tönkre – véli a szövetség a közlemény szerint.

A versenyszférán belül a nagyvállalatok a munkavállalók mintegy 25 százalékát foglalkoztatják, a fennmaradó 75 százalék a kkv-szektorban dolgozik, amely a vállalati szektoron belül árbevétel alapján 60 százalékot, numerikusan több mint 99 százalékot tesz ki. Ez azt is jelenti a szövetség szerint, hogy a munkahelyeket elsősorban nem a nagyvállalatok, hanem kkv-k biztosítják a magyar munkavállalók számára. Amennyiben ellehetetlenül a kkv-szektor, úgy a munkaadók száma és a munkahelyek száma is jelentősen csökkenni fog – figyelmeztet a szövetség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.