Minimálbért kapnának a diákmunkások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre – mondta Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.


A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hozzátette: jelenleg az iskolaszövetkezetek túlságosan alacsony, nyomott árakkal dolgoznak sok esetben, és „nem is teljesen csak a legális szektorban”.

Czomba Sándor kitért arra, hogy Magyarországon nem jellemző a tanulmányok melletti munkavégzés, ezt a rátát szeretnék javítani. Ezért olyan jogszabályi környezetet, ösztönzőket szeretnének kialakítani, amik segítik a fiatalok iskola melletti munkavállalását, ami előnyös a későbbi elhelyezkedés szempontjából is. Az elmúlt négy évben 29-ről 19 százalékra csökkent a fiatalok munkanélkülisége – ismertette.

A február-áprilisi munkaerő-piaci adatokról szólva az NGM államtitkára nagyon jó eredménynek nevezte, hogy Magyarországon az elsődleges munkaerőpiacon az utóbbi négy évben több mint 200 ezer munkahely jött létre.

Munkajogi kiskönyvtár csomag 2015

A csomag tartalma:

– Atipikus munkajogviszonyok

– Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban

– Külföldiek magyarországi foglalkoztatása

Rendelje meg csomagban 20% kedvezménnyel >>

Czomba Sándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal február-áprilisi adatai szerint mintegy 73 ezerrel nőtt éves összehasonlításban a foglalkoztatottak száma, 60 ezer új munkahely a versenyszférából kerül ki.

A hazai össztermék (GDP) 3-5 százalékos növekedése mellett 60-70 ezres foglalkoztatási növekmény várható el a versenyszférától az államtitkár szerint. Ha ez a tendencia fennmarad, akkor nem lesz olyan év, amikor 400 ezer embernek kell közmunka keretében munkát adni, mert nem lesz ennyi ember a munkaügyi regiszterben – tette hozzá.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.