Mt: a Sparnál megújították a kollektív szerződést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ország ötödik legnagyobb foglalkoztatójánál az új Mt nyomán megújították a kollektív szerződést. A Spar közölte: céljuk az volt, hoghy a dolgozók korábban megszerzett jogai ne csorbuljanak.


Aláírta a megújított kollektív szerződést a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és saját húsüzeme, a TANN Magyarország Kft., valamint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KSZ) vállalati alapszervezetének képviselője. A Spar Magyarország keddi közleményében emlékeztet: az új Munka törvénykönyve (Mt.) július elsejei életbe lépését követően szükség volt a kollektív szerződés megújítására.

A cég hangsúlyozza, hogy ennek előkészítése során az aláírók első számú törekvése az volt, hogy az alkalmazottak korábban megszerzett jogai ne csorbuljanak, ne érje őket keresetveszteség, valamint hogy ne sérüljön a bérkompenzációs rendszer. A Spar kiemeli, hogy ennek megfelelően megmaradt a négyhavi munkaidőkeret, változatlan maradt a szabadság és pótszabadság mértéke, és a műszakpótlékokat is a korábbi feltételekkel és mértékben tartotta meg az új megállapodás.

Többet szeretne tudni az új Munka Törvénykönyvéről?

Augusztus 29: Az új Munka Törvénykönyve gyakorlati alkalmazása
Október 9-11: IX. Magyar Munkajogi Konferencia Visegrád
Az összes Rodin-konferenciát itt találja.
Munkajogi e-kommentár Online kommentár az új Munka Törvénykönyvéhez

A CompLex Kiadó friss kiadványai:

Az új munka törvénykönyve – munkáltatóknak
Az új munka törvénykönyve – munkavállalóknak

A magyarországi Spar, mely 2011-ben több mint 13 ezer alkalmazottjával az ország ötödik legnagyobb foglalkoztatója volt, valamennyi munkavállalójának jogtiszta munkahelyet biztosít, utánuk minden adót és járulékot befizet. A cégcsoportnál több mint egy évtizede kollektív szerződés biztosítja a dolgozók jogait – hangsúlyozzák a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.