Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az új Mt. és Ptk. a munkajogi kárfelelősség terén szemléletváltást és számos alapvető változást hozott. Dr. Hanyu Henritta A Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban című könyve segít eligazodni a változások között, ebből közlünk részletet.
1.4. A kártérítés mértéke és jogcímei
A munkavállaló kártérítés címén az Mt. 169–171. §-a alapján az alábbiakat követelheti:
1.4.1. Elmaradt jövedelem
Ezen a címen a munkavállaló a káresemény előtti rendszeres jövedelme, pénzbeli juttatása és az azt követően elért (elérhető) jövedelem közötti különbséget igényelheti. A munkavállaló elmaradt jövedelemként minden olyan (pénzbeli és természetbeni) juttatást igényelhet, amely a káresemény
elmaradása esetén megillette volna. Kivételt képeznek ez alól azok a juttatások, amely kizárólag munkavégzés esetén járnak a munkavállalónak (például utazási költségtérítés). A munkáltató a munkavállaló által korábban a munkaviszonyon kívül (például további jogviszonyban) elért jövedelmet is köteles megtéríteni, amennyiben azt a munkavállaló a sérelem folytán nem tudja realizálni, feltéve természetesen, hogy az említett jövedelem rendszeres volt, és ahhoz jogszerűen jutott a munkavállaló.
1.4.2. Dologi kár és költség
Ide sorolható például a munkavállaló ruházatában, járművében bekövetkezett kár, az ápolási költség, a gyógyszerek költsége, élelmezési többletköltség, a gyógyászati segédeszközök költsége stb. Lényeges, hogy mindezeket a munkavállaló abban az esetben érvényesítheti sikerrel a munkáltatóval szemben, amennyiben azok valóban szükségszerűek, indokoltak voltak, és a kár, illetve költségek összegét számlával igazolni is tudja. „Bemondásra” a munkáltató nem köteles fizetni. Megjegyzendő, hogy a munkaügyi perekben e körben legtöbbször a költségek aránytalanságával, illetve főként azok igazolásával szokott probléma lenni. A munkavállalók, illetve a hozzátartozóik ugyanis jellemzően nem gyűjtik össze a bizonylatokat, nem készülnek ilyen módon tudatosan a kárigény érvényesítésére.
Bizonyíték hiányában azonban a munkáltató nem kötelezhető kifizetésre. A fentieket jól példázza a korábban hivatkozott az EBD2013. M.3. szám alatti elvi döntés, amely tényállása szerint a munkavállalót olyan módon érte munkahelyi baleset, hogy a kézmosóhoz igyekezve a padlószőnyegben megbotlott és elesett. A baleset következtében a sípcsont bokaízületi végének a túlhajlításos törését szenvedte el. A tárgyalt baleset 2009 tavaszán történt. A sérülés miatt a munkavállaló hosszabb gyógykezelése, illetve betegállománya volt indokolt. A perben a munkavállaló – egyebek mellett – a balesettel összefüggésben felmerült költségek megtérítését kérte. Az igénye kiterjedt egyrészt a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségére, amelyet összesen 25 609 Ft összegben határozott meg. Ezt a munkáltató elismerte, és önként vállalta a kifizetését.
A munkavállaló továbbá élelemfeljavítás költsége címén 6409 Ft összeget követelt. E vonatkozásban a perben kirendelt szakértő megállapította, hogy a megjelölt élelmiszermennyiség a mindennapi élelmezés körébe esik, és érdemben nem mutatható ki, hogy a gyógyulást mennyiben segítette elő. A bíróság – a szakértői véleményt figyelembe véve – úgy értékelte, hogy a felperes az élelemfeljavítás miatti többletköltség indokoltságát nem tudta kellően alátámasztani, ezért arra nem tarthat igényt.
A munkavállaló igénye kiterjedt a kórházba járás költségeire is. Ezen a címen 35 031 Ft összeg megfizetését követelte. A bíróság e körben azt vette figyelembe, hogy a balesetet szenvedett munkavállaló mintegy három hónapig teljesen mozgáskorlátozott volt, és az általános élettapasztalatra figyelemmel elfogadta azt, hogy a 2,5 kilométeres távolságra tekintettel indokolt volt a személygépkocsi igénybevétele a mentő általi szállítás helyett, mivel az jelentős várakozást igényelt volna, amellett, hogy a kórházi kezelés is várakozási idővel járt. Figyelemre méltó
ugyanakkor, hogy a bíróság a tíz alkalomra szólóan, amikor a munkavállalót a kezelésre kórházba szállították, az összesen (10×5 km) 50 kilométer megtételére 5000 Ft költség megtérítését
látta indokoltnak és arányosnak. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy a fenti esetben egy viszonylag
kisebb súlyú balesetről, illetve egészségkárosodásról van szó. Súlyosabb balesetek esetén a munkavállaló által igényelhető költségek is lényegesen nagyobbak lehetnek. Ezt jól példázza a BH2014. 375. szám alatti eseti döntés, amelyben a munkahelyi baleset következtében a munkavállaló 50%-os maradandó egészségkárosodást szenvedett el, a bíróság például a kórházi ruházat költsége címén 3400 Ft-ot, látogatási költség címén 18 644 Ft-ot, ápolás, gondozás címén 31 860 Ft-ot, élelemfeljavítás címén 2000 Ft-ot, művelődési többletköltség címén
24 000 Ft-ot, gyógyszerköltségként 33 600 Ft-ot, rezsitöbbletköltségként 10 000 Ft-ot, telefon-többletköltségként 6000 Ft összeget ítélt meg a munkavállaló javára.
1.4.3. A hozzátartozó kára
A munkavállaló az őt ért káreseményhez kötődően a hozzátartozóinál felmerülő kárt – így például a látogatás költségét, az ápolás személyes ellátása miatt kiesett munkabért stb. – is igényelheti
[Mt. 171. § (1) bekezdés]. Az előző pontban említett EBD2013. M.3. számú esetben is felmerült a hozzátartozók költsége, akik a balesetet szenvedett munkavállaló személyes ellátását, gondozását végezték. Ezen az alapon a perben napi 1000 Ft összeget igényeltek. A bíróság e tekintetben leszögezte, hogy az ápolást és a háztartási kisegítői munkát a hozzátartozók a családi kapcsolat miatt végzik díjazás nélkül, ez azonban nem értékelhető a munkáltató javára, mivel e tevékenységet nem rá tekintettel, hanem a munkavállalóra és az erkölcsi kötelékre fi gyelemmel vállalják. A bírósági döntés szerint az igényelt összeg – a szociális törvény szerinti ápolási díj aktuális összege alapulvételével – nem tekinthető eltúlzottnak. A hozzátartozók saját jogon kártérítési igénnyel elsősorban a munkavállaló halála esetén léphetnek fel. Az eltartott hozzátartozó az említett esetben olyan összegű tartást pótló kártérítést igényelhet, amely szükségleteinek az eltartó halála előtti színvonalon való kielégítését biztosítja. Az eltartott hozzátartozót is terheli ugyanakkor a kárenyhítési kötelezettség, ennek megfelelően a saját eltartásáról az adott körülmények között tőle elvárhatmódon, illetve mértékig maga is köteles gondoskodni. Az elhunyt hozzátartozó volt munkáltatójával szemben kártérítésként csak az ilyen módon realizált, illetve potenciálisan elérhető jövedelem és a haláleset előtt az eltartására fordított összeg közötti különbözet igényelhető [Mt. 171. § (2) bekezdés].
A szöveg forrása Dr. Hanyu Henrietta: Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban című könyve.