Nagyot emelkedett a fizikai munkások átlagos órabére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A harmadik negyedévben 980 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 860 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban – bár gyorsul a bérnövekedés üteme – továbbra is lassan változnak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2017 harmadik negyedéve óta mindössze 3,9 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ugyanakkor ebben a körben a korábbinál magasabb lett a bónuszok, bérpótlékok aránya – áll a két cég közös közleményében.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1020 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 940 forintos átlagos órabérre számíthattak. Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 850 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték Közép-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon már jóval 1100 forint felett alakul.

„Az adatokból az látható, hogy továbbra is gyorsan emelkednek a fizikai órabérek, ami az egyre több szektort sújtó munkaerőhiány miatt nem meglepő – magyarázza Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágának vezetője. – A folyamat várhatóan a következő negyedévekben sem szakad meg: az egyre fokozódó munkaerő-kereslet hatására már az év végén újabb növekedési hullám tanúi lehetünk. Az év elején pedig a várakozások szerint mintegy 9 százalékos minimálbér-emelésre kerülhet sor, ami szintén komoly hatást fog gyakorolni az alacsonyabb fizetési kategóriák bérszintjeinek alakulására”

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 harmadik negyedévéhez képest átlagosan 3,9 százalék volt. Figyelembe véve az infláció immár 3 százalék körüli szintre emelkedését, ez gyakorlatilag mindössze 1 százalék körüli reálbér-növekedést jelent ezen a vezetői szinten.

„Valamelyest javítja az összképet, hogy a középvezetők körében a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlék, stb.) bérhez viszonyított aránya ebben az időszakban elérte a 15 százalékot, ami magasabb a korábbi évek 8-10 százalékos szintjénél – magyarázza Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – Ez azonban önmagában hosszú távon nem lesz elég a munkaerő megtartására egy olyan piaci környezetben, ahol egy jó munkahely-váltással ma akár 20-30 százalékkal magasabb bér is kialkudható hasonló munkakörben.”


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.