Nem lesz százezres leépítés a közszférában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb emberre van szükség a közszférában, de főnyíróelvszerű leépítés nem lesz – mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az ATV-nek.

A miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta el, hogy még az idén meg akarják határozni a konkrét számot, de nem kell fűnyíróelvszerű leépítéstől félni a közszférában.

Sajtóhírek szerint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint százezer embert kellene a közszférából leépíteni, és ezzel a létszámmal a versenyszféra munkaerőhiányát csökkenteni. A Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a felvetéstől.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nem tartja reálisnak a százezres létszámleépítést. Közölte: „Mindenki abban érdekelt, hogy erős, hatékony állam legyen, de ne egy felduzzasztott, túl sok közszolgával működő magyar állam. Ennek van egy optimális létszáma, amit fel kell mérni minden területen”.

Összességében kevesebb emberre van szükség, de nem kell fűnyíróelvszerű leépítéstől tartani – mondta.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.