Nő a katonák cafeteriája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább emelkednek a honvédségi állomány juttatásai. A honvédségi dolgozók jövő évi béren kívüli juttatásairól szóló megállapodást pénteken írta alá Simicskó István miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének vezetője és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke Budapesten.


Simicskó István elmondta: a honvédségi érdekképviseleti szervekkel komoly tárgyalásokat folytattak. Céljuk az volt, hogy az idei megállapodással megoldásokat kínáljanak a katonáknak, és tervezhetővé, kiszámíthatóvá tegyék a katonák jövőjét.

A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy karácsony előtt a teljes honvédségi állománynak egységesen nettó 42 ezer forintnyi utalványt adnak. Ez mintegy 25 ezer embert érint – mondta, megjegyezve: az elmúlt tíz évben nem részesültek ilyen mértékű év végi juttatásban a honvédség dolgozói.

 

Simicskó István felidézte továbbá, hogy a már megkezdett illetményemelést folytatva januártól ismét 5 százalékkal emelkednek a honvédségi illetmények. Mindemellett emlékeztetett arra is, hogy a már bejelentett döntésük nyomán a legénységi állomány illetményeit is emelik.

A honvédelmi miniszter a szakszervezeti vezetők, valamint az állomány előtt nyilatkozva azt is elmondta, hogy a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak megsegítésén már dolgoznak. 

Erről már a parlamenti döntés is megszületett – idézte fel Simicskó István.  

A honvédségi dolgozók jövő évi béren kívüli juttatásairól szóló megállapodást valamennyi honvédségi érdekképviseleti szerv vezetője üdvözölte.

A szakszervezeti vezetők kiemelték, hogy hosszú, mintegy fél éven át tartó tárgyalássorozat eredménye a mostani megállapodás. Elmondták, hogy ez a második olyan év, amikor a megállapodás valós emelést jelent az állomány béren kívüli juttatásaiban. Része továbbá, hogy a honvédelmi tárca továbbra is biztosítja az állomány önkéntes nyugdíjpénztári tagságát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.