Odacsapott a bérnövekedési dinamikának a válság Koronavírus

Szerző: Adó Online
Dátum: 2021. február 4.
Címkék: ,
Rovat:
A elmúlt év negyedik negyedévében 1322 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 9,9 százalékos növekedést jelent 2019 hasonló időszakában tapasztalt 1 203 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban jóval alacsonyabb ütemben változtak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2019 negyedik negyedévéhez képest 2,9 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi 7,3 százalékkal.

„A koronavírus által előidézett gazdasági visszaesés hatására az előző évi 21 százalékos növekedés után tavaly kevesebb mint felére, 10 százalék alá csökkent a bérnövekedés mértéke a fizikai munkakörökben – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője. – Jól mutatja a járványhelyzet miatti intézkedések hatását az a tény, hogy ezt az emelkedést a bérek még 2020 első negyedévében érték el, azóta egészen az év legvégéig gyakorlatilag azonos szinten fagytak be.”

Ma már 1 100 forint alatti órabér az ország egyetlen pontjára sem jellemző, ugyanakkor a részletes statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között. Míg Észak-Magyarországon, az Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1300 forint alatt maradt az átlagórabér, a Dunántúl gazdaságilag fejlettebb körzeteiben 1500 forint felett alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon és a fővárosban pedig már a 2000-es szintet ostromolta az órabér átlagos nagysága.

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A havi bruttó 500 és 800 ezer forint közötti fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke az előző év 7,3 százalékos emelkedése után tavaly nem érte el a 3 százalékot.

„Az elmúlt évben számos szektort érintettek negatívan koronavírus gazdasági hatásai. Különösen a tavaszi leállás idején zajlottak komoly létszámleépítések, de számos területen (turisztika, vendéglátás, rendezvényszervezés, stb.) a konszolidáció továbbra is több hónapot várat még magára – magyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – Ebben a helyzetben jelentősen csökkent a béremelési nyomás, a fehérgalléros középvezetők juttatásainak növekedése ebben az időszakban az inflációs ráta alatt maradt. Az emelkedés ráadásul részben különböző kiegészítő bérelemek (bónusz, bérpótlékok, jutalom) formájában valósult meg, ezek aránya a teljes bérre vetítve 9,4-ről 11,2 százalékra növekedett.”

A veszélyhelyzet nyár elejére várt feloldását követően, a második negyedév végén gyorsulhat fel ismét a fehérgalléros bérek növekedése: a munkaerőért folytatott verseny erősödésével a munkaerő-megtartás ismét prioritássá válik, a fluktuáció alacsony szinten tartásának egyik leghatékonyabb eszköze pedig újra a versenyképes fizetések biztosítása lesz.


Kapcsolódó cikkek:


16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére az első negyedévben
2019. május 7.

16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére az első negyedévben

Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.