Októberben már kevesebben kerestek munkát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában októberben 306 100 álláskereső szerepelt, 17 300-zal kevesebb a szeptemberben mért adatnál, viszont 66 700-zal több az előző évihez képest.

Az álláskeresők száma októberben 5,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, így az NFSZ szerint már negyedik hónapja tapasztalható a csökkenés, hiszen júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban 5,8 százalékkal, szeptemberben pedig már 6,2 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma az előző hónaphoz viszonyítva.

A foglalkoztatási szolgálat a honlapján közölte, hogy októberben az előző év azonos időszakához képest az álláskeresők száma 27,9 százalékkal, több mint 66 700-zal nőtt.

Az álláskeresők negyede legalább egy éve nem talál munkát

Az év tizedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,6 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében mérték.

Októberben 36 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a járási, kerületi hivatalnál, 12,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 5,8 százalékkal csökkent.

Az álláskeresők 8,5 százaléka, 26 000 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar, Baranya és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 26 százaléka, 79 200 ember, több mint egy éve keresett munkát, ez 16,7 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Októberben 43 500 volt a 25 év alatti és 75 600 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,2, illetve 24,7 százalékot tett ki.

A regisztrált álláskeresők 31,5 százaléka iskolai és OKJ-s szakképzettséggel sem rendelkezik, a szakképzetlen álláskeresők aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legmagasabb.

Az NFSZ adatai szerint októberben 149 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 52,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 51,2 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

970 fős volt a csoportos leépítés

Az év tizedik hónapjában a foglalkoztatók 23 900 üres álláshelyet jelentettek be, ezek 51,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 12 200 volt, amelynek 84,1 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Októberben 86 000 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 56 000 betöltetlen maradt.

A foglalkoztatók egy hónap alatt 970 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be. Az elbocsátások a szektorok közül az egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatást, a villamos motor, áramfejlesztő gyártását, a személybiztonsági tevékenységet és a gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelmét érintették főként Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt a 2020. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 214 400-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékponttal volt magasabb.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 28.

A távolléti díj szabályai és számítása

Bizonyos esetekben előfordul, hogy a munkavállaló munkavégzés hiányában is díjazásban részesül. Az ilyen jellegű kifizetést nevezzük távolléti díjnak. A távolléti díj kiszámítása a munkavállaló számára fizetett bér pontos megállapítása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, de a végkielégítés és a kártérítés maximális összegének mértéke is ennek ismeretében határozható meg.

2023. november 27.

Munkavállalási célú tartózkodási engedély és annak ügyvédi kihívásai

Magyarországon egy évben több mint 130 ezer tartózkodási engedélyt ad ki az idegenrendészeti hatóság. Ennek körülbelül a kétharmadát a munkavállalási célú tartózkodási engedélyek teszik ki. (kb. 85 ezer). Könnyen belátható, hogy ez az engedély típus nem csak a munkavállaló harmadik országbeliek és az őket foglalkoztató cégek életét befolyásolja közvetlenül, de hatalmas nemzetgazdasági jelentősége is van.

2023. november 27.

Minimálbér 2024: íme, minden részlet

Áttekintjük, hogy a december 1-től hatályos 2024-es minimálbér és garantált bérminimum milyen jövedelmeket, kedvezményeket és közterheket pontosan melyik időponttól és miként érint.